„A jövő mindig az iskolapadban kezdődik!”

– Tehetséggondozás? Nem igazán pontos kifejezés ez, hiszen a gyermek nem csupán gondozandó palánta. Mindenkiben meg kell tudnunk látni azt is, hogy merre tud és akar növekedni, mennyit lehet, szabad formálni úgy, hogy különbözősége, tehetségbe forduló mássága megmaradjon. Segíteni – a palánta hasonlattal élve –, öntözni kell, de metszegetni is lehet, ügyelve arra is, hogy eközben nehogy „túlmetsszük” őt! Nőjön túl rajtam, mesterén!  Folytathassa a saját útját, próbálhassa ki magát – erre is fel kell készíteni a tehetségeket! Vagyis arra, hogy a tehetség egyszerre felelősség, kötelesség és kockázat is, hiszen a siker és a kudarc lehetőségét egyaránt magában hordozza. A tehetségeseknek meg kell tanulniuk azt is, miként kell felállni  a kudarcok után, és miként lehet szerényen viselni a sikert. Ez is a tehetségekkel foglalkozók feladata és persze, igen nagy felelőssége.

– Létrejöttek a keretek, létezik a feltételrendszer, megvan a hálózat, működnek a tehetségpontok, dolgoznak a mentorok – akkor tehát minden rendben? Avagy hogyan működik, ilyen jól működik a gyakorlatban is a tehetséges gyerekek támogatása, fejlesztése?

– Igen, rendkívül sok minden adott mint keret, lehetőség. Most tartunk ott, hogy minőségi ugrásra lenne szükség: lehetne tovább szélesíteni a kereteket, mégpedig úgy, hogy mind több területen derüljön ki, hogy ki és miben tehetséges. Mert minden gyerek tehetséges valamiben. Vegyük az iskolát! Itt alaphelyzetben, azaz minden egyes osztályban és minden egyes tanár esetében 25-30 gyerek között kellene egy olyan kapcsolatnak kialakulnia, amelyben a tanár képes a tehetség általános megnyilvánulásait is felismerni, sőt a kreatív gyerekek gyakran kellemetlen viselkedését megfelelően értelmezni. Az a tanár, aki jól ismeri tanítványait, saját szaktárgyánál többet lát meg képességeikből, könnyebben ismeri fel azt, hogy milyen az egyes gyerekek tehetségprofilja. 

Van, akinél ez a felszínen is azonnal látszik, másoknál a mélyben rejtőzik, és csak úgy derül ki, ha a szokványostól, a mindennapitól eltérő tevékenységben nyilvánulhat meg. Fiatalabb gyerekek esetében, különösen az óvodás és kisiskolás korban, ráadásul még nem is válnak szét igazán a tehetségterületek. Éppen ezért esetükben az olyan egész napos iskola, ahol a délután nem gyerekmegőrzésről szól, hanem valóban érdekes foglalkozásokra – legyen az gyöngyfűzés, tánc, színjátszás stb. – kerül sor, kiváló lehetőséget kínál arra, hogy fény derüljön a gyermek tehetségére valamely, a tanórán meg nem ismerhető területen.  A tehetség felismerésének kettős a hatása; az erre épülő tevékenység sikerélménnyel jár, s olyan belső motiváció kialakítója, amely nem csak itt húzza majd a teljesítményt, hanem ösztönzi, hajtja a többi területen is.

A keretek szélesítésén azonban nemcsak azt értem, hogy ki, hol és miben tehetséges, hanem azt is, hogy milyen támpontokat adunk a pedagógusnak ahhoz, hogy viszonyítani legyen képes. Képes legyen eligazodni abban, hogy milyen a kiugró tehetség, miben tehetséges valaki önmagához vagy éppen kortársaihoz képest, azaz milyen az az egyéni képességprofil, amelynek ismeretére alapozva jól lehet fejleszteni. Hiszen rendkívül lényeges, hogy egyszer majd olyan életpályát válasszon a gyerek, ami sokkal több pozitív élményt hoz, mint negatívat, több elégedettséget, mint fásultságot és fáradtságot. Mi otthon, házi használatra „alkoték”-nak nevezzük azokat a produktumokat, amelyek valamilyen kihívásra adott válaszul születnek, s örömet szereznek alkotójuknak. Annyiféle területen adhat örömöt a „jól sikerült alkoték”! A legfontosabbat pedig még nem is mondtam: kreatív gyereket csak kreatív ember tud nevelni! Unalmas felnőtt mellett ritkán növekszik fel izgalmas személyiség…

– Milyen segítséget kaphat ebben az egész embert kívánó, érzelmeit is bevonó, mozgósító munkában a pedagógus?

– Sok mindent meg lehet tanulni a nekik e témában szervezett tanfolyamokon arról, hogy hogyan egyengessük a tehetség útját, de két nagyon lényeges összetevő nem tanítható!  Mégpedig a valódi odafordulás és a hitelesség. Azt, hogy milyen az a mentor, akiben a tehetséges gyermek látni képes azt a személyt, akit elfogad, aki őt ösztönözni tudja, aki őt motiválni képes, s ezért sikeres a felkészítésben, az esélyek és veszélyek láttatásában – nehéz „receptben” megadni.  Hiszen az csak az első lépés, hogy a pedagógus felfedezi a tehetséget, a visszajelzések rendszere és az elfogadás a közös munkában legalább ilyen fontos. Az igazi pedagógusnak – akárcsak a gondos, odafigyelő szülőnek – éreznie kell, mikor ösztönözze, hogyan lendítse át a holtponton a tehetséges gyermeket, vagy épp mikor, miért fogadja el az övétől eltérő döntését egy adott helyzetben. Az a pedagógus, aki sikeresen, motiváltan és örömmel végzi a munkáját, maga a CSODA! Hál’ Istennek, sok csodával találkozunk, sok elkötelezett, lelkét is kitevő pedagógus teszi a dolgát országszerte. A kisgyermek számára ugyanis egy életre meghatározó, hogy milyen pedagógusokkal találkozik már a kezdetekkor. Azt szoktam mondani: szomorú gyermekkora volt annak a felnőttnek, aki egyetlen, számára emlékezetes, meghatározó, jó pedagógust sem tud megnevezni tanuló éveiből. Remélhetőleg ők vannak kevesebben…

– A tanító, a tanár személyisége mellett milyen szerepet játszik, játszhat maga az iskola, annak légköre?

– A tehetség kibontakoztatásához elengedhetetlen egy jó légkörű, elfogadó, ám fegyelmet is adó, tehát nem „laissez-fair” típusú iskola. Az egymásra épülő iskolarendszerben sok elemet kell szem előtt tartani: hányfélék a gyerekek, egy adott gyermek önmagához és társaihoz képest milyen fejlődési fokon áll, milyen a képességprofilja, érzelmi intelligenciája, mivel motiválható, mire érzékeny. A középiskolában ehhez még az is hozzájárul, hogy a jó képességet a szaktanár hamar felismeri, ám az, hogy a több területen is tehetségesek milyen utat választanak, milyen területen fognak kiemelkedni, sok tényezőtől függ. „Generalistának” nevezem azokat a gyerekeket, akik mindenben vagy több mindenben jók, s szerencsére ők igen sokan vannak. A „specialisták” viszont olyanok, akiknél egy adott tehetségterület igen markáns, jóllehet az erős specializáció lehet korai és akár igen késői is. Itt a példát adni, hatni, motiválni tudó pedagógus szerepe nagyon meghatározó. Az a sikeres pedagógus, aki úgy tudja fejleszteni a tehetséget, hogy mindig csak annyival nagyobb a teher, hogy az a bizonyos pálma nőjön, de ne törjön derékba! Hogy kudarca csak annyi legyen a tehetséges gyereknek, amely előreviszi, hogy ebből és a sikerekből együtt építkezzen, s a személyisége se torzuljon! Hogyan lehet ennyi mindennek megfelelni? Viszonylag egyszerű a válasz: a tehetségkibontakoztatáshoz magát a gyereket kell megérteni, ismerni, s ezerféle helyzetben megismerni.

Az iskola légköre szorosan összefügg azzal az alapvetően fontos szemponttal is, hogy milyen az együttműködés a gyereket tanító tanárok között. Előfordul-e, hogy a történelemtanár megszólítja a rajzot tanító kollégát, s jelzi, hogy nagyon szépek a gyerek rajzai a történelemfüzetében? Beszélgetnek a gyerekekről úgy is, hogy nem értékelnek, hanem megbeszélnek, felfedeznek valamit együtt? Vagyis a tehetségek kibontakoztatása általában olyan iskolában lehetséges, ahol a pedagógusok tevékenysége csapatmunka, ahol lehetőség nyílik az elemzésre, támogató tanácsadásra, a tehetség nem csak pozitív megnyilvánulásainak értelmezésére. Nagyon fontos szempont ez, bár sokak számára nem egyértelmű, hogy a pedagógus érzelmileg is bevonódik ebbe a folyamatba, s elfogultsága tévútra vihet.

A példát adni, motiválni tudó pedagógus szerepe nagyon meghatározó. Az a sikeres pedagógus, aki ki úgy tudja fejleszteni a tehetséget, hogy mindig csak annyival nagyobb a teher, hogy az a bizonyos pálma nőjön, de ne törjön derékba!

És itt érkezünk el egy mostanában sokat és sokféleképpen felvetett kérdéshez, a tanárképzéshez. Sok szakmai fórum elemezte és elemzi, hogy kiből, hogyan és miért lesz végül pedagógus. Elég-e a szaktudás, vagy más is kell hozzá? Felvértezi-e a pedagógust a szakmai tudás s a módszertani eszköztár a tehetség értő kibontakoztatására?  Tud-e a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel is jól dolgozni? Felismeri-e, hogy a tanulási zavarok nem zárják ki a tehetséget? Velük ugyanúgy tud-e dolgozni, mint az azonnal csillogó szeműekkel, a szülők helyzetéből eredő előnyökkel indulókkal? Mert nem győzöm hangsúlyozni: mindenki jó valamiben – legyen szó útépítésről, kenyérkészítésről vagy tudományos kutatásról –, és az életre való felkészítésben ez döntő fontosságú!

Közhelynek számít szinte, hogy a pedagógus legyen elhivatott, vegyen részt megfelelő elméleti és gyakorlati képzésben. Ez igaz, bár csupán a szükséges, ám nem elégséges feltétel. A tapasztalat a legbiztosabb iránytű! Ebben fontos persze annak tudatosítása, hogy a tehetség, a kreatív gyermek – a közhiedelemmel ellentétben! – nem mindig aranyos, kedves, akár nagyon is taszító személyiségvonásai lehetnek. Nem muszáj szeretni, de elfogadni, megérteni tudni kell! A jó pedagógus ezeket is kezeli, amikor a személyiségfejlődéshez megfelelő feltételeket teremt… Tudja, néha csak érzi, hogy miként erősítse a gyerek önbizalmát, miként adjon megfelelő visszacsatolást, hogy  a gyerek magabiztosságát növelnie kell vagy éppen faragja-e.  A jó pedagógus kicsit jó pszichológus is, jóllehet nem szakmája, így mindezekre a gyakorlat s a maga teljességében az élet tanítja meg. Arra például, hogy elfogadó attitűdje nagyon fontos mind a tehetség keresése, mind pedig kibontakoztatása során.

A tehetségek kibontakoztatásában sikeres iskolákat azok vezetik, akiknek szakmai, emberi kvalitásai és menedzseri képességei is megfelelőek, s általános attitűdjük a megfelelő iskolai légkör egyik záloga. Mert – minden tévhit ellenére – nem a KLIK határozza meg mindezt, az iskoláktól a legfontosabb feladatot senki nem vette át: a tanári kar összefogása, irányítása, az iskola hangulata, légköre ma is az igazgatótól függ!

A tehetség kibontakoztatásának alfája és omegája tehát, hogy a gyermek, a pedagógus és az iskolatípus légköre hogyan illeszkedik egymáshoz! Ha ugyanis a gyereknek túl sokat kell „leadnia” az illeszkedéshez, akkor nem lesz sikeres… Ezek az elvek megtaníthatók, megtanulhatók, gyakorolhatók, ám a tehetség kibontakoztatása megfelelő érzéket és érzékenységet is igényel. Amikor ezt elmondom, egykori tanáraim képe jelenik meg előttem. Sokat köszönhetek nekik. Kívánom Magyarországnak, hogy sok olyan pedagógusa legyen, mint amilyenek egykori, a generalistából specialistává váló tanítványuk útját egyengető tanáraim voltak. Hiszem és remélem, hogy egyre többen lesznek, mert a jövő mindig az iskolapadban kezdődik!

– Az igazi pedagógus számára nyilván tehetséges diákjának sikere a legnagyobb elismerés, mégis azt gondolom, fontos a külső visszaigazolás, elismerés is!

– Hát, hogyne! Az áldozatos, lelkes tanárokat, szakembereket, edzőket, segítőket kitüntető díjak mellett az egész pedagógustársadalom szakmai elismerésére lenne szükség, és a jó példák minél szélesebb körű felmutatására, olyanokra, mint amilyen például a Rácz Tanár Úr Díj. Ki kellene ezt terjeszteni minden olyan területre, ahol jó, ha látszik, milyen a jó pedagógusok munkája – gondolok itt az iskolákra, a tankerületekre, a tehetségfejlesztő programokra. Ezért hangsúlyozom tehát, hogy a keretek léteznek, kezdeményezésre, megvalósításra van szükség. A – nemcsak pénzben megnyilvánuló – elismerés nagyon fontos, mert kisugárzó hatása van, nemcsak a szakmára, hanem – szélesebb nyilvánosság biztosítása esetén – az adott lakókörzetre, kerületre, falura, városra. A gratuláló visszajelzések erőt adnak a folytatáshoz, a tudás- és készségfejlesztés gyerekhez mért megvalósításához. Sokkal gyakrabban, sokkal szélesebb körben kellene az elismerés és az annak megfelelő publicitás!

S persze, kell az is – mert már hallom is a terepen dolgozó pedagógusok ellenvetését azon magasztos elveimmel kapcsolatban, hogy milyen a jól működő, ezen irányba tartó rendszer, amely csak az általam vázolt típusú pedagógusokat tartja meg a pályán –, hogy kevesebb legyen a pedagógusokat terhelő adminisztráció, a papírmunka, és több idő jusson a gyerekekre! A legfontosabb ugyanis, hogy mennyi nettó időt tud a pedagógus a gyerekkel tölteni…

– A gyerek-pedagógus-iskola hármasának megfelelő illeszkedése, a csapatmunkában dolgozó pedagógusok mellett milyen szerepük van a tehetséggondozásban a szülőknek?

– Ez a harmadik fontos pillér! A tehetség sorsának alakulását illetően meghatározó, hogy hogyan sikerül a szülők bevonása, milyen szoros a pedagógus és a család kapcsolata, milyen a viszonyuk, bíznak-e egymásban. Partner lesz-e a tehetségkibontakoztatásban a család? A tehetségkibontakoztatás közege ugyanis meghatározó: szegény pedagógus mondhatja a magáét, ha a – Magyarországon az iskolához más országokénál sokkal erősebb érzelmekkel viszonyuló – szülő ellenáll. Mert akkor még a kitörő, a „magának eget követelő” tehetség útja is sokkal rögösebbé válik…

A legegyszerűbbet, egyszersmind a legfontosabbat pedig még nem is említettem. Drága nagymamám mondta az anyai szereppel kapcsolatos gondjaimra, kételyeimre: „Mindent fogsz tudni, fiam, ha szereted azt a gyereket!” Nem várjuk persze a pedagógustól ugyanezt, de azt igen, hogy legyen elfogadó, nyitott, legyen képes a tehetség keresésére és kibontakoztatására. A szülő a maga szeretetével – mindig elfogult, és ez így természetes. A pedagógus azonban nem szerethet minden, a keze alá kerülő gyereket ugyanígy – nem is kell! Éppen elég, ha képes a saját érzelmeit jól kezelni, esetleges elfogultságait leküzdeni. Sose felejtem el, hogy amikor felvételiztem pszichológiából az egyetemen, a szokványos kérdésre: miért akar pszichológus lenni? – a szokásos választ adtam: mert szeretem az embereket! –, a felvételiztető Kardos Lajos pszichológiaprofesszor azt mondta: „Maga ne szeresse az embereket – próbálja megérteni őket! Meg fogja látni, hogy az is milyen nehéz!” A jó pedagógusnak is elég, ha megérti, segíti, érti és megfelelően bontakoztatja ki a tehetségeket.

– Ám a megfelelő tartalmú és eredményes működéshez a szemléleten és a hozzáálláson kívül bizony, pénzre is szükség van…

– A Nemzeti Tehetségprogramhoz szükséges forrást biztosítja az oktatási kormányzat, a pénz tehát rendelkezésre áll, csak jól kell élni vele. Minden egyes iskolában, minden egyes osztályban, minden egyes gyerek esetében. Magyarország tehetség dolgában, hál’ Istennek nem panaszkodhat: kreatív, tehetséges gyermek akad bőven! Akadémikustársam, Csermely Péter professzor úr munkásságának, azt is mondhatnám, missziójának is köszönhetően ma Európában e területen élen járunk. Egyre sikeresebben tudjuk felkutatni, segíteni és nyomon követni a tehetség útját, mind a kereteket, mind a szervezettséget és a lehetőségeket tekintve.

Lényeg tehát a terepmunka – minden ott dől el! –, és persze, a pozitív attitűd a kérdés megközelítésében. Hazánk egyedülálló a tekintetben, hogy nálunk a tehetséggondozás vezérelve: minden gyerek tehetség, csak meg kell találni azt az egyvalamit, amiben jó, alkalmasint a legjobb. Az ő boldog életének és a mi jobb jövőnknek is ez a kulcsa…