A jövő az innovátoroké

Az év végéhez közeledve ismét dupla számmal jelentkezünk. Egy nem egyszerű éven vagyunk túl, de hiszem, hogy az előttünk álló időszak erőt adhat nekünk, hogy megerősödve kerüljünk ki ebből a nem mindennapi élethelyzetből.

Szerencsére szeptemberben már újra megtelhetett gyerekzsivajjal az iskola, búcsút mondhattunk a tantermen kívüli, digitális munkarendnek. Még ebben a helyzetben is számtalan pedagógiai innovációról olvashattunk, talán az otthon töltött idő jobb elmélyülést engedett.

Címlapunkon ezúttal – kicsit szakítva eddigi hagyományainkkal – nem egy pedagógus, hanem egy – fiatal kora ellenére szédületes eredményeket maga mögött tudó – gimnazista, Seitz Erik szerepel. Erik a Pannonhalmi Bencés Gimnázium végzős diákja, aki a 30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen első helyezést ért el, kutatásával pedig a Semmelweis Egyetem hálózat- és rákkutató csoportjának tagjává is választották.

Egy igazán innovatív fejlesztés az E-tabló projekt, melyről Csaba Beatrixszel, a projekt fejlesztőjével beszélgettünk. Az olvasás és a szövegértési képességfejlesztés fontosságáról Martin Jánosné magyar–történelem szakos tanár írását közöljük, a Biatorbágyon épülő új, 21. századi innovatív iskola létrejöttéről, különlegességeiről és vállalásairól pedig az intézmény igazgatóját, Frész Attilát kérdeztük. Mindezek mellett egy igen hasznos és gondolatébresztő írást is olvashatnak a Debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban megvalósuló pályaorientációs napokról.

Aktuális rovatunkban az Oktatási Hivatal feladatairól Brassói Sándor megbízott elnökkel beszélgettünk. Ez alkalommal is igyekeztünk a közelmúltban lezajlott legérdekesebb konferenciákról beszámolni, így olvashatnak a XXIII. Országos Közoktatási Szakértői Konferenciáról, a XXI. Országos Neveléstudományi Konferenciáról, vagy a „Nem vagyok egyedül, nem vagyok tehetetlen!” szakmai napról.

Helytörténeti kitekintő című rovatunkban ezúttal Szolnokra látogattunk, virtuális kalauzunk pedig Kis Krisztián Bálint idegenvezető, pedagógus volt. Az Arany János Kollégiumi Programban részt vevő iskolák jó gyakorlatait bemutató sorozatunk a végéhez ért, így végül, de nem utolsósorban a vásárosnaményi Babus Jolán Középiskolai Kollégium jó gyakorlatát olvashatják. Érettségi változások rovatunkban a matematika tantárgy várható változásait vettük górcső alá, Lélekbúvár rovatunkban pedig az ADHD kialakulásának okairól és következményeiről Prof. Dr. Balázs Judit gyermek- és ifjúsági, és felnőtt pszichiáter szakorvost kérdeztük. Van új a NAT alatt rovatunkban ezúttal a legújabb idegen nyelvi tankönyvsorozat kapcsán beszélgettünk Hajas Attila és Ungor Barbara szerkesztőkkel.

Jó olvasást és áldott, békés karácsonyt kívánok!