A hallgatók megmutatják, milyen az őszinte megérteni vágyás

Járt már valaha a CERN-ben, vagyis az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, az atommag- és részecskefizikai kutatások európai szervezetének laboratóriumában?

Nem. Persze, sok újság megtelt már a CERN-ben zajló kutatások eredményeivel, viszont én nem ezzel a területtel foglalkozom speciálisan, így Tokióba, Frankfurtba és Michigan államba szoktam utazni részecskegyorsítókhoz. Ilyenformán pedig nem terveztem a CERN-be utazni, de ha mégis eljutnék oda, akkor elsőként aziránt érdeklődnék, hogy ott milyen detektorok vannak, és azok a detektorok hogyan működnek. Ugyanis azok hasonlóak ahhoz, amikkel mi is dolgozunk. A CERN-ben gyorsítják a világon a legnagyobb energiára a részecskéket és a legtöbb detektor itt áll rendelkezésre, és persze a CERN-ben van a legnagyobb fókuszáltsága a tudományos kutatásnak.

Az egyetemen milyen tárgyakat tanít?

Egyrészt a környezettudomány mesterszakon tanítok. Ezeken a tárgyakon általában külföldi hallgatók vesznek részt a Stipendium Hungaricum program keretében. Évente nagyjából 20–30 hallgatóról beszélhetünk, akik mindenféle országból érkeznek az egyetemünkre. Ezenkívül tanítok a fizika alapképzésen atommagfizikát. Tanítok a fizika mesterképzésben is egy labortárgyat, továbbá egy magfizika előadást tartok a mesterszakos hallgatóknak, illetve a doktori iskolában is tanítok, de nem folyamatosan.

Kinek a hatására kezdett el érdeklődni a fizika iránta?

Matematika tagozatos osztályba jártam gimnáziumban, és egyszer egy verseny után, amikor másnap mentem be az iskolába, az első emeleti fordulóban ott állt a fizikatanárom a lépcsőn, és azt kérdezte tőlem, hogy akkor én most fizikus leszek-e vagy matematikus. És úgy voltam vele, hogy végül is, ha a fizikatanár kérdezi, akkor miért ne lehetnék én is fizikus. Szóval egyetlen másodperc alatt dőlt el a sorsom.

Alapvetően volt akkor már célom, építészmérnök szerettem volna lenni, de az a családi hagyományból fakadt. Volt olyan tervem is, hogy matematika−fizika szakos tanár legyek, de arról lebeszéltek, viszont az eredmények azt mutatták, hogy a fizikához sok minden fűz, és ez igaz is lett, hiszen itt vagyok mint fizikus.

Ön szerint miért fontos erősíteni természettudományos tudásunkat akár középfokú, akár felsőfokú tanulmányaink során?

A természettudományos tudás elengedhetetlen, ami viszont még fontosabb a tudásnál, hogy a természettudományos gondolkodásmóddal ismerkedjenek meg az emberek. Rendkívül fontos, hogy megértsük, hogy a világban mi mire van hatással, mi mit magyaráz. A természettudományos gondolkodás pedig teret ad annak az objektív gondolkodásnak, amely lehetőség szerint kutatásokkal, tételekkel és definíciókkal értelmezi a jelenségeket. Amit mindenképpen kiemelnék a természettudományos oktatásban, hogy igen jelentős eredmény, ha az érzelemmentes gondolkodást sikerül becsempésznünk a következő generáció fejébe.

Szeretnék még egy igen fontos fogalmat megemlíteni, ez pedig a kutató típusú gondolkodásmód, aminek a lényege, hogy nem tudjuk pontosan, hogy egy-egy kérdésre mi lesz a válasz. Az iskolában például a tanító néni, amit megtanít, azt azután számon is kéri. Ennek olyan lélektani hatása van, hogy a diákban kialakulhat egyfajta megfelelési kényszer. Viszont a kutató gondolkodásmód egyáltalán nem ilyen. Lélektani háttere szabadabb, ugyanakkor nehezebb is egyben, mégis sokkal praktikusabb és gyakorlatiasabb, hiszen nem elvárást érez a hallgató, hanem érdeklődést és szemlélődést.

Vannak népszerű témakörök a hallgatók körében, vagy minden két évben újabbnál újabb kutatási témákkal rukkolnak elő a fiatal kutatójelöltek az OTDK-ra való jelentkezésük során?

18–20 éve vagyok TDK-témavezető, tehát igen széles palettával találkoztam már az elmúlt évtizedekben. Azt tapasztaltam, hogy azok a hallgatók, akik TDK-ra jelentkeznek, hatalmas ambícióval rendelkeznek, de mindemellett rendkívül felkészültek. Vannak, akiket mélyebben foglalkoztatnak a tények, vannak, akik nem gondolnak bele mindenbe olyan erősen. Gyakran találkozom azonban azzal a jelenséggel, hogy egy hallgató feltesz egy kérdést, majd bennem is felvetődik az újabb kérdés, hogy miért nem gondoltam még arra, amit a hallgató kérdez. A hallgatók megmutatják, milyen az őszinte megérteni vágyás.

Milyen tapasztalatai vannak a TDK-ról felkészítő tanárként? Mikor és milyen elhatározásból kezdte el foglalkoztatni a tehetséggondozásnak ezen formája?

A TDK-ban először szervezőként vettem részt, nem pedig felkészítő tanárként. 1992 és 2002 között csak szerveztem a konferenciákat, viszont arra már energiám és szabad kapacitásom nem volt, hogy még hallgatókat is felkészítsek a megmérettetésre. Viszont pár évvel azután, hogy hazatértem az Egyesült Államokból, akkor már éreztem magamban azt az erőt, amivel neki lehet állni felkészíteni egy hallgatót az OTDK-ra. Az első néhány hallgatómmal nagyon lelkesek voltunk, a második hallgató pedig, akivel diákkutatást végeztünk, azóta már meg is előzött engem a tudományos előmenetelben, most lett professzor. Napjainkban ugyanannyi hallgatót készít fel a TDK-ra, mint én. Ilyenformán pedig úgy néz ki, jól működött az a lelkes hozzáállás, amivel nekikezdtem a hallgatókkal közös kutatásokhoz.

Hogyan készíti fel a hallgatóit az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára?

Az elmúlt húsz évben elég volt a lelkesedés, amit aztán a hallgatók is átvettek, és oda-vissza dobáltuk ezt az érzést. Elég volt spontán módon nekiállnunk a kutatásoknak, úgy voltunk vele, hogyha adott a téma, akkor itt az ideje hozzálátni a felkutatásához. Mindenki lelkes volt és ambiciózus. Kidolgozott stratégiám – hogy miként kell bevonni a diákokat és hallgatókat egy-egy kutatásba – soha nem volt, sokkal inkább az volt a megszokott, hogy akivel éreztem a közös hangot, és az órák után visszajött, azzal együtt tudtam dolgozni. Ösztönösen ment mindig, de manapság már tapasztaltabb vagyok, és kidolgozom a felkészítés bizonyos szegmenseit, a hallgatók pedig mindmáig nagyon lelkesek tudnak lenni. Sajnos az egyetemi oktatók nincsenek kiképezve pedagógiai önismeretre, viszont ez a spontán működő rendszer, a témavezetői állomány lelkesedése adja a TDK motorját.

Melyek voltak az eddigi pályafutása során a legérdekesebb témakörök, amikkel felkeresték?

Volt egy alapszakos fizikus hallgatóm, aki az atomrakétákból szerette volna írni a szakdolgozatát. Bár nem tudtam akkor még, hogy mit is jelent az, hogy atomrakéta, kiderült, hogy a NASA-nál a ’70-es években már olyan kutatásokat végeztek, amelyekben az atomrakétákat kisebb robbantásokkal hajtják meg, így nem a hidrogént égetik el. De olyan lehetőséget is kidolgoztak, amikor a hidrogént atomreaktorral melegítették, hogy azzal hajtsák meg a rakétát. Ahogy megtudtam ezeket a hallgatótól, én is jobban beleástam magam a témába, és nagyon érdekesnek találtam.