A gyerekek képesek megállítani egy bántalmazást is

Hogyan kezdődött a pályájuk?

Némethné Korom Edit (N. K. E.): 1989-ben végeztem orosz–történelem szakon. Már pályám elején megtanultam rugalmasnak lenni, illetve elfogadtam, hogy mindig minden változik és változhat, hiszen a rendszerváltoztatás következtében gyorsan át kellett képeznem magam némettanárrá. Egyébként a pedagóguslét szeretete azóta töretlen, amikor úttörőként őrsvezető voltam egy alsóbb osztályban, ahol segíthettem a kisebb gyerekeknek.

Ambrózi Kata (A. K.): Eredetileg tanító néninek készültem, 2008-ban meg is szereztem a diplomámat. A mesterképzést esti tanrendben folytattam, de időközben passziváltam egy félévet, és elmentem nevelőnek a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz. Ott alakult ki bennem az a segítő tudat, hogy sokkal többet kell foglalkoznom a gyerekekkel, hogy ők jobban érezzék magukat. Ezért később jelentkeztem a pszichológia szakra, majd iskolapszichológusként kezdtem el dolgozni, hiszen nem akartam messzire kerülni a pedagógiai vonaltól sem.

Miből ered a Békés Iskolák projektötlet?

N. K. E.: 2014-ben az iskolánk meghívást kapott a Zuglói Civil Házba, ahol egy pedagógiai műhelyprogram témája a Békés Iskolák volt. A tematika a bántalmazásellenes programokkal volt többségében felépítve. Tehát ott ismerkedtünk meg ezzel a projekttel, az iskolából heten vettünk részt a műhelymunkán. Korábban sem állt tőlünk messze a téma, hiszen az iskolánkban már 2014 előtt is többször szerveztünk beszélgetéseket, workshopokat szakemberekkel, amelyek mind a bántalmazásokról és azok megelőzéséről szóltak, de a Békés Iskolák projektbe ekkor kapcsolódtunk be a gyakorlatban.

Milyen tapasztalatokról tudnak beszámolni a projekt megvalósítása során? Iskolájukban működik egy ún. Békítő Team. Ez pontosan milyen feladatot lát el?

N. K. E.: Az iskola miliőjét áthatja a prevenció, a légkörépítés, ami nagyon fontos, azért, hogy a gyerekek és a tanárok is jó légkörben dolgozhassanak, mindezzel elősegítve, hogy fokozatosan csökkenjenek a bántalmazási problémák az iskolában. A projekt a szerepek tudatosítására is felhívja a figyelmet. Miután 2014-ben részt vettünk a pedagógiai műhelyprogramon, elhatároztuk, hogy mi is megalkotjuk az iskolánkban – a program alapvető lényegét átvéve – a Békítő Team nevű csoportot. Két nagyon fontos összetevője van a prevenciónak. Az egyik – kifejezetten jelentős tényező – a mentalizáció, vagyis nagy hangsúlyt fektetünk az érzések felismerésére és kezelésére, hiszen nem egyértelmű mindenkinek az érzelemkinyilvánítás. Erre több feladatunk van, amellyel elősegíthetjük a fokozatosan gyorsuló fejlődést, és persze ezt már érdemes kiskorban elkezdeni. A másik fontos összetevő pedig a konfliktuskezelés során a resztoratív módszer, melynek során közösen beszéljük meg a gyerekekkel a problémákat, természetesen nagy hangsúlyt fektetve az érzelmekre, és persze nagyon fontos, hogy nem a büntetés a fő szempont, hanem a helyreállítás.

A. K.: A szemlélet egyik legfontosabb része még, hogy eleve aktivizáljuk a szemlélőket, hiszen egy konfliktusban alapvetően három szereplő van – a bántalmazó, bántalmazott és a szemlélő –, így pedig szükségszerű, hogy a diákok egy osztályközösségben figyeljenek egymásra, és ha kell, védjék meg egymást. Mert bennük van a gyakorlati erő, mert ők képesek egy bántalmazást megállítani.

Milyen az a diák, aki jó konfliktuskezelő? Miként lehet megtanítani a gyerekeknek, hogy mi a különbség árulkodás és segítségnyújtás között?

A. K.: Már egészen kis kortól kezdve arra tanítjuk a gyerekeket, hogy jó konfliktuskezelők legyenek, erre több plakátunk is készült, illetve a gyerekek maguk is készítettek plakátokat a témában. Ennek során megtanulják a fogalmak jelentését, ebből következően pedig képesek lesznek felismerni, ha valaki ártó szándékkal közeledik az egyik diáktársuk felé, és ezt a lehetséges bántalmazást időben tudják jelezni a pedagógusok felé. Természetesen nem csupán plakátokat használunk, hanem fejlesztjük az érzelmi intelligenciájukat, a kommunikációjukat, különféle preventív játékos órákat is szervezünk, ahol fejlődnek több szempontból is, ezáltal tudatosabbá válnak.

Hogyan tudnák megfogalmazni, mit jelent a konfliktus?

A. K.: A konfliktus definíciója szerint a nézeteltérés nem erőfölényből, hanem partneri kapcsolatban tud megtörténni, ahol egyenrangúak a felek és számít minden fél mondanivalója, hiszen valamelyest a véleménykülönbségekből fakadnak a konfliktusok, az egyik gyerek ezt gondolja, a másik azt. De a kezelését lehet gyakorolni, érvelni a saját igazunk mellett. A bántalmazással szemben – ami egy destruktív, romboló dinamika – a konfliktusból tudunk mindketten fejlődni. Érdemes még hozzátenni, hogy a konfliktus annyiban mindenképp eltér más dinamikáktól, hogy nem egy rendszeres konfrontálódást figyelhetünk meg, hiszen ezek egyszeri alkalmak.

N. K. E.: Természetesen a bántalmazás és a konfliktusok közötti különbséget megtanítjuk a gyerekeknek, ezáltal pedig képesek lesznek felismerni a segítségkérés és az árulkodás közötti különbséget is. Nagyon fontos, hogy a gyerekek el tudják sajátítani azokat a készségeket, amelyek által valóban képesek külső szemlélőként helyesen dönteni és cselekedni.

A. K.: Úgy hiszem, sok aspektusa van annak, hogy mitől jó konfliktusmegoldó egy gyerek. Szükséges, hogy jó mentalizációs képessége legyen a diáknak, hogy képes legyen felismerni a benne zajló érzelmi interakciókat, illetve, ha kellőképp empatikus a többiekkel szemben is, valamint képes reflektív lenni önmagára és a környezetére is. Fontos, hogy legyen asszertív kommunikációs képessége, amelyben a határozottsága és a nyitottsága egyaránt megnyilvánul. Könnyebben eligazodik egy diák, ha minél magasabb az érzelmi intelligenciája, valamint – és elhagyhatatlanul – fontos egy igazán jó közeg is mindennek működéséhez. Az iskolánkban – mind mindenütt – szintén előfordulnak konfliktusok, de nem hagyjuk ezeket elsikkadni, hanem aktívan foglalkozunk az adott problémával. Van egy eljárásrendünk, ami abban az esetben indul el, ha bántalmazás történik az iskolában. Ez a protokolláris rendszer sokban hozzájárul ahhoz, hogy egy-egy ügyet gyorsan és hatékonyan meg tudjunk oldani mi is, és a bántalmazó-bántalmazott felek is.

Kell-e gyakorolni a konfliktuskezelést? Milyen következményei lehetnek, ha nem fejlesztjük magunkat a konfliktusok kezelésének terén?

A. K.: Egy bántalmazói, nem biztonságos légkörben a gyerek nem képes megtanulni a konfliktuskezelés egészséges működését. Alapvetően sok kimenetele lehet annak, ha nem sajátítjuk el a konfliktuskezelés készségét, de az biztosan nagy problémát jelent, hogy a biztonság megszűnése kardinális gondokat okozhat. Például nem alakulnak ki megoldási technikák a konfliktushelyzetekre. Csak sodródni fogunk az életben. Az életünk során gyűlni fog bennünk a sok frusztráció.

N. K. E.: Egy bántalmazott gyereknél bekövetkezhet valamilyen szintű személyiségromlás is, hiszen az a gyerek, akit valamilyen módon bántalmaztak, és ő ezt az érzést magában tartja – mármint, hogy őt rendszeresen bántalmazzák –, azzal kisebbségi érzés alakulhat ki benne, amit akár a középiskolába vagy még tovább is magával visz. A bántalmazók is viszik tovább magukkal azt az érzést, hogy ők következmények nélkül megtehetnek dolgokat másokkal szemben.

Hogyan válhat egy pedagógus jó konfliktuskezelővé?

N. K. E.: Nemcsak a diákoknál, hanem a kollégáknál is jelentőségteljes a belső mentalizáció, mert a jó mentális állapotban lévő pedagógusok képesek megtanítani a gyerekeknek a helyes konfliktuskezelést. Kénytelenek vagyunk magunkat kívülről is látni, felismerni az érzéseinket. Fontos, hogy valamilyen technikát használjunk, lélegezzünk helyesen, számoljunk magunkban, de semmiképpen ne valamilyen negatív példát mutassunk a diákoknak a konfliktusok során. Tisztában kell lennünk az érzéseinkkel. Természetesen a tanulás egy egész életen át tartó folyamat, tehát szembesülnünk kell azokkal a hiányosságainkkal is, amelyek talán arról szólnak, hogy miért nem tudtunk eddig jól konfliktust kezelni. Viszont számos továbbképzésen vehetnek részt a kollégák, ahol folyamatosan tudják fejleszteni a saját készségeiket.

A. K.: Nem könnyű dolog megtanulni azt, hogy bármilyen problémája van egy pedagógusnak az otthonában, azokat a problémákat az iskola falain kívül kell hagynia, nem szabad a gyerekek közé bevinni azokat, hiszen ezzel nagyobb kárt is okozhatunk akár egy-egy diákban vagy az osztályközösségekben. A saját mentális higiénéjük érdekében munkálkodjanak azon, hogy ne égjenek ki a munkájuk során, és szükségszerű, hogy önreflektívek legyenek.

N. K. E.: A kiégés elkerülésére szolgált egyébként 2016–2017-ben a Sulinyugi program, ahol a kollégák megtanulhattak néhány praktikát a kiégés ellen, például elsajátították az énidő jelentőségét, illetve annak megteremtésének lehetőségeit.

Hogyan kapcsolható össze az identitásunk a konfliktuskezeléssel? Milyen hatása lehet a folyamatos bántalmazásnak az identitás kialakulásában?

A. K.: Ha valaki tisztában van az identitásával, az érdeklődési körével, saját magával, az az ember természetesen sokkal könnyebben tud konfliktusokat kezelni, ugyanis van egy magabiztos értékrendje és énképe, tudja, hogy milyen korlátai és lehetőségei vannak.

Milyen kérdésekkel, problémákkal fordulnak Ön(ök)höz a gyerekek, a szülők, az iskolában dolgozó pedagógusok? Mi pályájuk során a legnehezebb helyzet?

N. K. E.: Általában a szülőkkel való konfliktus nehezebb, mint amit az iskolában tapasztalhatok. Természetesen a diákok között fel-felvetődik egy-egy konfliktushelyzet, ellenben azokat viszonylag könnyebben lehet kezelni, mint azokat a szülőket, akik nem hisznek nekem, vagy nem hisznek abban, hogy másnak is lehet igaza.

A. K.: A nem együttműködő szülők valóban nehézséget okoznak. Nehéz meggyőzni néhányukat, hogy az iskola dolgozói, a pedagógusok, az iskolapszichológus, a szociális munkás – mind azért vagyunk, hogy a gyerekekért tevékenykedjünk. Van, aki ebben nem partner sajnos. Vannak olyan esetek, amikor a szülők azt mondják, hogy egy-egy esetet az iskola feladata lenne megoldani, miközben – sokszor egyértelműen – kierül, hogy a konfliktusok forrásai az otthoni környezetből erednek.

Ambrózi Kata azt írja blogjában, „a család szerepére, fontosságára mindig kiemelt figyelmet szentelek, ezért rendszeresen tartok szülőkonzultációt”. Mit jelent a szülőkonzultáció? Ez mennyiben van összefüggésben a korábban jelentőségteljes családlátogatással?

A. K.: Alapvetően rendszerszemlélettel dolgozom, és szükségesnek tartom a szülőkkel való kapcsolattartás, hiszen a gyerek nem egyedül, önmagában létezik csak, hanem egy család tagja, amely természetesen nagy hatást gyakorol az ő fejlődésére és érzelmeire egyaránt. Sokkal szélesebb képet kapok a gyerekről, ha a szülőkkel is tudom tartani a kapcsolatot. Ez nem arról szól, hogy a gyereket kibeszéljük a szülővel, hanem megismerve a szülőket, átláthatóvá válik számos érzelem vagy gondolkodásmód, amit a gyerekeken tapasztalni lehet. Persze az is kardinális kérdés, hogy ha bármit megtudok a tanulóval kapcsolatban, amiről tudom, hogy a szülő számára is hasznos lehet, akkor azt rögtön tudatom vele, hogy ezzel is elősegítsük a gyorsabb megoldás elérését. A szülőket abban segítem, hogy tudjon megoldásokat találni, amivel elérheti azt is, hogy önmagát kompetens szülőnek érezheti. A bizalmi állapot elérésére nagyon sok erőfeszítést kell tenni, de semmi sem lehetetlen. A szülőnek tudnia kell arról, ami a gyerekével történik. Sajnos vannak olyan szülők, akikre nincs nagyobb rálátásom, hiszen sokat dolgoznak, és ezért nem elérhetőek, vagy nem biztos, hogy partnerek lennének, ám azért egyre többen vannak azok, akik hisznek a közös munkánk, az együttműködésünk hasznosságában.