5É

Tíz éve egy rákospalotai művelődési otthonba hívtak, hogy beszéljek Európa nyelvei­ről. A téma adott, nem magától értetődően élményszerű. A helyszínen az előadóterembe legalább két osztályt zsúfoltak be. A közönség gyakorlatilag elfoglalta az előadó számára szolgáló teret. Sőt. Az első sorban megtermett kamaszok ültek, lábukat jó messze kilógatták, ráadásul még rágógumiztak is. A heves szájmozgás azt jelezte: őket ide beterelték, nem nagyon kívánják a produkciót. Az előadás elején a kinyújtott lábak között lépegettem. Azután minden megváltozott. A rágógumizó szájak megálltak, a lábakat behúzták. Figyeltek. Egy órán keresztül. Az előadás végén egy tanárnő jött hozzám. Gratulált, hogy lekötöttem a fiúkat. Elmondta, a legrendetlenebb fiúkat azért ültette előre, mert hátul nem bírt volna velük, s nem hitte, hogy ennyire fognak figyelni.

Sok előadást tartok itthon és külföldön, általában nincs gondom azzal, hogy fölkeltsem az érdeklődést, és fenntartsam a figyelmet. A titkot nem tudom, de igyekszem megfejteni.

Sokan nem fognak szeretni érte (általában igyekszem mindig mindenhol együttműködni, viszont nem igyekszem mindenáron megfelelni), de a pedagógiát nem az egyetemi módszertani órákon tanultam. Az életből lestem el: jó és kevésbé jó középiskolai és egyetemi tanáraimtól. A jóktól a jót, a rosszaktól azt, hogy úgy nem szabad csinálni. Módszeremben talán a következő tanáraim köszönnek vissza: Éva nénitől a pontos tervezés, a logika, Pusztai tanár úrtól az apró érdekességekről, filmekről, könyvekről, kiállításokról való óra eleji beszámoló, Zsilka tanár úrtól az óra eleji ismétlések, Iván bácsitól minden, de főként az, hogy megszólította és bevonta a diákjait, kiállításokra, konferenciákra vitte őket, több tanáromtól is a humor, az irónia.

Azt már a retorikából és a gyakorlatból tudom, hogy a mondanivalót jól kell becsomagolni. A legfontosabb tudományos összefüggésekre érdemes (olykor személyes) példákkal ráfutni. Sokszor kell ismételni – persze mindig más és más módon. Mivel gyakorlati retorikai előadásokat is tartok, a jó előadást ezzel a „képlettel” mutatom be: Előadás = 5É, azaz: érdek, értelem, érvelés, érdekesség, élmény. Először érdemes végiggondolni, hogy a jelenlévőknek mi az érdeke, érdekeltsége az adott témában. Azután fontos a gondolatokat értelmes sorba fűzni, az érvelést fölépíteni. Törekedni kell az érdekességre. Az érdekesség (leginkább egy történet, adat vagy mutatvány) könnyebben fogyaszthatóvá teszi az üzenetet. Az élményszerűséget mindezen túl fokozhatja valamilyen ügyes demonstráció (látvány), helyváltoztatás, cselekvéses (mozgásos) játék. Persze vigyázni kell, hogy ne essünk át a ló túlsó oldalára. Ma már szinte minden tananyagot „élményszerűen” kívánnak átadni: van élményközpontú oktatás, élményút, százszorszép anyanyelv… Szerintem túlzás. Nem kell azt üzenni tanítványainknak, hogy a tanulás puszta szórakozás vagy mindig öröm. Nem kímélhetjük meg őket az erőfeszítéstől. Persze az nem segít, ha a tankönyvön ez szerepel: „munkáltató tankönyv”. Ám jó, ha olyan segédkönyvek születnek, mint a Tarkabarka fizika…

A titok mindenkiben megvan. Keresni kell, megtalálható. A folyamat hosszú, és soha nem ér véget. Gyakorlat és talán kudarc is szükséges hozzá. Egy professzortól megkérdezték, körülbelül hány órát készül egy előadására. A válasz ez volt: Egész életemben, életemmel arra a bizonyos előadásra készülök.