150 éves a Magyar Történelmi Társulat

1848–1849

– Professzor úr egyik kutatási területe az 1848-as forradalom és szabadságharc, amelynek márciusban ünnepeltük a 170. évfordulóját. Mi volt Ön szerint 1848 legfőbb jelentősége?

Hermann Róbert: – 1848 egy olyan korszak, amely alapvetően mindenkit lelkesít. Ám ezzel az időszakkal kapcsolatban is észrevehető egy látens újraértékelési tendencia a közvéleményben. Gyakran felteszik a kérdést, hogy egyáltalán érdemes volt-e belekezdeni, nem volt-e eleve bukásra ítélve. Ez a szokásos magyar pesszimizmus. Szerintem a magyar történelem egyik legnagyobb, legcsodálatosabb vállalkozása volt, és nem a katonai végeredmény felől kell megítélni azt, ami 1848 márciusában és áprilisában történt. A 20. század egyik legnagyobb magyar történésze, a Történelmi Társulat korábbi elnöke, Kosáry Domokos mondta mindig, hogy a forradalom és a szabadságharc egymással összefüggő, de nem szinonim fogalmak. A forradalom 1848 március–áprilisában győzött, és ez a győzelem megmaradt a fegyverletétel és a megtorlás után is, hiszen megtörtént a társadalmi átalakulás, amihez hasonló mélységű a magyar társadalom történetében csak az államalapítás vagy talán az 1945-ös és az 1989–90-es fordulat volt. De míg az államalapításnak, illetve a 45-ös és a 89-es változásnak fele-fele arányban voltak vesztesei és nyertesei – ezt most szociális szempontból, nem pedig az állampolgári jogok szempontjából gondolom, főleg az utóbbinál, a rendszerváltozásnál –, addig 1848-ban alapvetően a társadalom egésze nyertese volt az átalakulásnak. Ezért van szerintem mindmáig ez a rendkívül erős érzelmi kötődés.

Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc olyan Európa-szintű vállalkozás volt, amelynek köszönhetően ismét visszakerültünk a világtérképre. Soha nem volt olyan jó Magyarország imázsa, mint 1849 és 1867 között, a vereség és a megszállás ellenére. És még az a szomorú „siker” is a miénk, hogy a magyar forradalom leveréséhez nem volt elegendő egy nagyhatalom, hanem kettő kellett hozzá. Ilyen sem volt a világtörténelemben! Annak a honvédseregnek a teljesítménye, amely alig volt több mint egyéves, amikor ezeket a kiváló hadműveleteket végrehajtotta, és nem volt másfél éves, amikor a szabadságharc véget ért, alapvetően a magyar társadalom teljesítménye volt. Mert óriási teljesítmény volt, hogy kiállította az újoncokat és önkénteseket, felruházta, felfegyverezte és folyamatosan ellátta őket. A honvédsereg nem bukott meg, hanem nagyon súlyos katonai vereséget szenvedett, ami kikerülhetetlen volt, ugyanakkor ez jól mutatta: a társadalomnak olyan belső ereje volt, hogy akár a Monarchiát is szét tudta volna feszíteni.

– Nem lehet könnyű évről évre úgy újat mondani, hogy az a fiatalok és az idősebbek szívét is megdobogtassa.

– Van egy fontos szempont, ami segít abban, hogy az ember erről a korszakról beszéljen. Míg a honfoglaláshoz és az államalapításhoz nem nagyon van személyes viszonyunk (talán, ha tíz családot tudnunk mondani, amely ténylegesen vagy fiktív módon vissza tudja magát vezetni a honfoglalás koráig), addig 1848–49-hez sokaknak van valamilyen érzelmi kötődése. Sok családban volt nemzetőr, honvéd, főszolgabíró, alispán, polgármester vagy rendőrtisztviselő valamelyik ős, és szinte minden településhez kapcsolódik valamilyen esemény. Ha más nem, az, hogy fölszabadították a jobbágyságot, és szabaddá vált az a föld, amit korábban úrbéresként műveltek. Mindenütt megalakult a nemzetőrség, tehát valóban a társadalom egészét, a tömegeket érintette meg a változás – és pozitív értelemben érintette meg. Éppen ezért nagyon fontos, hogy az 1848–49-es szabadságharcról minden évben méltó módon megemlékezzünk.

 

A Magyar Történelmi Társulat

– Miben látja a Társulat elnökeként a kiegyezés évében megalakult és 2017 decemberében fennállásának 150. évfordulóját ünneplő Magyar Történelmi Társulat legfontosabb feladatát?

– Legfontosabb feladatunkat abban látom, hogy a történeti kutatás újabb eredményeit közérthető formában eljuttassuk a nagyközönséghez. Ez egyáltalán nem egyszerű feladat. Részint azért, mert túl kevés az orgánum, amivel rendelkezünk, másrészt a hagyományos formák, tehát az előadások vagy konferenciák tartása mindinkább háttérbe szorul, mivel jóval kevesebb érdeklődőt ér el, mint mondjuk, a 60-as vagy a 70-es években, amikor a személyes kontaktus vagy a televízió- és rádióműsorokon keresztül való elérés volt az általánosan jellemző. A Társulatnak nem az a feladata – mint ahogy ezt az alapszabálya is rögzíti –, hogy a napi politikai vagy történetpolitikai vitákban részt vegyen, hanem hogy történészi, szakmailag alátámasztott álláspontokat közvetítsen. Bár tagadhatatlan, hogy mára a szakmai álláspontokban vannak olyan különbségek és eltérések, amelyek sok esetben – főként a 20. század történelmének tekintetében – politikai törésvonalként is értelmezhetők.

– A Társulat története során, a különböző történelmi időszakokban nem lehetett könnyű ragaszkodni a  politikamentesség Ön által említett elvéhez.

– Valóban nem volt könnyű. De azt mondhatjuk, hogy az 1867 és 1918 közötti időszakban, ha végigtekintünk a Társulat történetén, ez alapvetően sikerült. Ebben az időszakban a 48-as és 67-es álláspontok különbözősége jellemezte a magyar közéletet. Hogyha megnézzük azokat a történészeket, akik a Társulat élén álltak, vagy meghatározó személyiségek voltak (pl. főtitkárok, alelnökök), ott is látjuk ezt a törésvonalat, ugyanakkor magának a Társulatnak a munkáját ez alapvetően nem befolyásolta. Évtizedekig a 48-as Thaly Kálmán volt a Társulat titkára, első elnöke pedig Mikó Imre volt, az Andrássy-kormány minisztere, de ez nem jelentette azt, hogy a hagyományos függetlenségi álláspont vagy a 67-es álláspont hívei az adott időszakban háttérbe szorultak volna a másikkal szemben. És voltak olyanok is – például Horváth Mihály –, akik szakmailag 48-as múltjuk ellenére is jól belesimultak a kiegyezés utáni rendszerbe.

1917-ben Klebelsberg Kunót választották meg a Társulat elnökévé. Neki volt egy nagyszabású forráskiadási koncepciója, amit 1920 után – Trianon egyetlen pozitív következményeként – meg tudott valósítani, mert megnyíltak a bécsi levéltáraknak azok az anyagai is, amelyek korábban nem voltak kutathatók. Itt a reformkori, az 1848–49-es, illetve az azt követő időszak forrásanyagáról van szó. És Klebelsberg vallás- és közoktatásügyi miniszterként pénzt is tudott szerezni a Magyar Történelmi Társulatnak. Volt olyan időszak, amikor egy személyben ő volt a miniszter és a Társulat elnöke, és ugyanez elmondható utódjáról, Hóman Bálintról is. Így a két világháború között forráskiadásban a Történelmi Társulatnak sok tekintetben meghatározóbb szerepe volt, mint a Magyar Tudományos Akadémiának, míg 1918 előtt ez fordítva volt. Ez a fajta politikamentesség kitartott 1944-ig, a német megszállásig. Az 1945 után bekövetkezett jelentős belpolitikai fordulat 1948-ig a Történelmi Társulat működését alapvetően nem érintette, a régiek, a hagyományos polgári történésztársadalom tagjai ugyanúgy ott voltak a Társulat vezetésében és a tagjai között, mint az újak, a szocialista-kommunista-sztálinista meggyőződésűek.

– Mi történt a Társulat életében 1948 után?

– 1949-ben Andics Erzsébetet, a magyarországi sztálinizmus egyik meghatározó értelmiségi alakját választották elnökké, és ő jókora tisztogatást hajtott végre a Társulatban. 1956 után kezdett a Társulat lassan visszatérni a politikamentes állásponthoz. Ez a pártállamban tökéletesen ugyan nem sikerülhetett, de azért Andics Erzsébet és Molnár Erik elnöksége között e tekintetben is minőségi különbség volt. A Társulatnak óriási szerepe volt abban, hogy az 1960-as évektől kezdve a magyar társadalom tagjaiban fölébredt a régmúlt iránti érdeklődés. Rengeteg szimpóziumot, előadás-sorozatot, konferenciát, szabadegyetemet szervezett a Társulat, amelyek iránt igen nagy volt az érdeklődés. Ha a Századokban megnézzük az ezekről szóló tudósításokat, láthatjuk, hogy olyan tömegeket mozgattak meg egy-egy évben, ami manapság öt-hat év alatt sikerül. A további elnökök is törekedtek a politikamentességre, az 1990-es változás után pedig teljesen nyilvánvalóvá vált ez a szándék. Ugyanakkor a politikamentesség anyagilag komoly problémát jelentett. A tagság létszáma a rendszerváltás után lecsökkent, és a költségvetési források sok esetben attól függtek, hogy az adott elnöknek milyen volt a kapcsolata az éppen regnáló politikai hatalommal. A Társulatnak is voltak és vannak bizonyos költségei, így a Századok és a Világtörténelem folyóiratok megjelentetése, az alkalmazottak fizetése. Hangsúlyozni szeretném, hogy az elnök, a főtitkár és a választmány tagjai semmilyen anyagi juttatásban nem részesülnek. Most anyagilag többé-kevésbé rendben vagyunk, két éve kaptunk egy viszonylag jelentős kormányzati támogatást. Tavaly ebből tudtunk például egy szakmailag megfelelő színvonalú rendezvénysorozatot lebonyolítani.

– Az imént említette a Századok című folyóiratot. Milyen a lap olvasottsága manapság, az internet korszakában?

– A Századokat 800–1000 példány között szoktuk megjelentetni. A folyóirat is 1867-től létezik, tehát az egyik legrégebbi ugyanazon cím alatt folyamatosan megjelenő magyar társadalomtudományi lap. Egy évvel ezelőtt külsőleg is megújult, és már online is olvasható valamennyi száma. A Társulat honlapjának a megújítása is azért volt fontos, hogy minél több érdeklődőt elérjünk. A Társulat tagjai így hozzáférést kapnak a folyóirat teljes adatbázisához. A Századok mindig is zászlóshajója lesz a magyar történeti publikációknak, hiszen olyan óriási tárháza a magyar történettudománynak, ami soha nem lesz megkerülhető.

– 2017 novemberében újjáalakult a Magyar Történelmi Társulat Tanári Tagozata. Mit jelent ez a Társulat szempontjából?

– Fontosnak tartom, hogy ne csak a szűkebb értelemben vett szakma, tehát azok a történészek vegyenek részt a Társulat munkájában, akik akadémiai vagy más kutatóintézetekben, illetve az egyetemeken dolgoznak, hanem nyisson azok felé is, akik a történelmi ismereteket valójában közvetítik. A Tanári Tagozatnak voltak korábban kiemelkedő periódusai. Szabolcs Ottó például az 1990-es és 2000-es években igazi motorja volt a Tanári Tagozatnak, hihetetlen energiával és szeretettel szervezte. A halála után kicsit gazdátlanul maradt a tagozat, csökkent a rendezvények száma, a tagság aktivitása és létszáma is. Ezért örültem, amikor tavaly Kaposi József megkeresett ez ügyben, és felajánlotta a segítségét.

A Tanári Tagozat révén az újabb kutatási eredményeket közvetlenül el tudjuk juttatni az érdeklődőkhöz, hiszen a tagozat vezetői tagjai a választmánynak, így közvetíteni tudják az általános és középiskolai történelemtanárokban megfogalmazódó igényeket..

Számunkra is fontos annak az ismerete, hogy ők miről szeretnének előadást hallgatni, másrészt el tudjuk mondani, hogy mi az, ahol a tankönyvekben, a Nemzeti alaptantervben vagy az eddigi, megszokott történelemszemléletben gyökeres vagy legalábbis jelentős fordulatra lenne szükség.

 

A Tanári Tagozat

– Tavaly választották meg a Magyar Történelmi Társulat Tanári Tagozata elnökévé. Milyen feladatok várnak Önre?

Kaposi József: – Azzal a feladattal bíztak meg, hogy próbáljak új lehetőségeket teremteni az elmúlt években megjelent tantervi dokumentumok, tankönyvek és egyéb taneszközök szakszerű módon való felhasználására. Fontosnak tartom kiemelni, hogy mi szakmai alapon működő szervezet vagyunk, amelyben nagyon jól kiegészítik egymást a tudomány és az oktatás területén dolgozó történészek. Azt szeretnénk, hogy sokkal szervesebb legyen az együttműködés a tudomány világa és a mindennapi pedagógiai gyakorlat között, valamint hogy a pedagógusok ismerjék meg és szakmai munkájukban alkalmazzák a hazai mellett a nemzetközi tapasztalatokat is. Ezt segítjük a Történelemtanítás című, digitálisan megjelenő folyóirattal, amelyben megpróbáljuk bemutatni a hazákban, illetve a nemzetközi történészvilágban zajló folyamatokat. Egyfajta katalizátorszerepet szeretnénk tehát betölteni, bemutatva, hogyan lehet a legfrissebb, legkorszerűbb elméleteket a gyakorlat szintjére lefordítani, és hogyan lehet úgy alakítani ezt a gyakorlatot, hogy tanuláselméletileg és módszertanilag is megfeleljen a kihívásoknak.

– Hogyan foglalná össze a legfontosabb célkitűzéseiket?

– Meghatározó célunk a történelemtanítás tudományos megközelítése, és ebből próbálunk építkezni. A legfontosabbnak a történelemoktatás színvonalának emelését tartjuk, továbbá hogy munkánkat kiváló szakmai tudással támasszuk alá, hiszen sok tagunk van a tudomány és a felsőoktatás világából. Semmiképpen sem akarunk napi politikai harcokba keveredni. A történészek és a gyakorló pedagógusok, továbbá a doktoranduszok és a tanárképzésben részt vevő hallgatók számára szeretnénk biztosítani a moderált szakmai párbeszéd lehetőségét. Szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a történelemoktatás a klasszikus célok mellett, mint amilyen például a közös kulturális múlt elsajátítása, a történelmi gondolkodást is elősegítse, melynek révén egy a ma világát és a jövő kérdéseit is értelmesen feldolgozó generáció nő fel.

 

Konferencia 150

Lengyel Nóra összefoglalója

2017. december 6-án tartotta „A Magyar Történelmi Társulat szerepe a tudományirányításban. Hét társulati elnök” című konferenciáját a Magyar Történelmi Társulat és az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya az MTA Székházban.

A konferenciát Zsoldos Attila osztályelnök köszöntötte, majd Hermann Róbert, a Társulat elnöke nyitotta meg, aki elmondta, nagy eredménynek tartja, hogy a 150 éve működő civil szervezet munkáját a fennállásától kezdve napjainkig elsősorban szakmai szempontok vezérlik. A rendezvény levezető elnöke, Gyáni Gábor felhívta rá a figyelmet, hogy a társulati elnökök tevékenységének vizsgálata lehetővé teszi a tudomány és politika mindenkori kapcsolatának feltárását is.

A kezdetekről Egyed Ákos számolt be az elnöki posztot 1867–1876 között betöltő Mikó Imréről tartott előadásában. Politikai szempontból is vizsgálta Mikó elnökké választását, aki mérsékeltebbnek („67-es”) számított, mint az 1877–1878 között az elnöki székben őt követő, radikálisabb („48-as”) Horváth Mihály. Egyed kiemelte, hogy Mikó Imre nevéhez köthető az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) megalapítása (1859), ami vitathatatlanul előrelendítette a történészek intézményes keretek között folytatott tevékenységét.

Ress Imre Thallóczy Lajos pályáját és elnöki működését (1913–1916) mutatta be, aki történészként szakmai írásaiban – szakítva a nemzeti romantikával – a forráskritikára fókuszált. Ress kitért arra is, hogyan segítette elő Thallóczy – nagyrészt kapcsolatai és tekintélye révén – történészeink bécsi kutatásait, és hogyan építette ki annak intézményes kereteit. Thallóczy tehát jelentős előrelépést tett az osztrák–magyar tudományos kapcsolatok területén, amit később Szekfű Gyula és Miskolczi Gyula is hasznosítani tudott pályája során.

Ujváry Gábor Klebelsberg Kuno elnökségéről (1917–1932) beszélt. Klebelsberg elnöki posztja a korban – érthető módon – vitát váltott ki, tudományszervezői tevékenysége azonban ennek ellenére jelentős, hiszen a Bécsi Magyar Történeti Intézet létrehozásával – Mikóhoz hasonlóan – Klebelsberg is részt vállalt a bécsi kutatások intézményesítésében, így segítve például Hajnal István és Mályusz Elemér munkáját. Emellett jelentős támogatásban részesítette a külföldi ösztöndíjasokat (joggal viseli ma is a hungarikakutatáshoz kapcsolódó ösztöndíj éppen Klebelsberg nevét).

Eckhart Ferenc elnöki munkájáról (1946–1949) Törő László Dávid tartott előadást. Eckhart tevékenysége a társadalomtörténeti nézőpont előtérbe kerülését eredményezte a Társulat életében és a Századok című folyóiratában egyaránt, melynek Eckhart szerkesztője is volt. Törő azt is bemutatta, hogyan befolyásolta a Társulat életét az őt körülvevő egyéb szakmai csoportokkal és intézményekkel való – sokszor konfliktusokkal terhelt – kapcsolata.

Baráth Katalin Andics Erzsébetről, az MTA első női tagjáról emlékezett meg. Andics akkor került a Társulat elnöki posztjára (1949–1958), amikor már megkezdődött Magyarország szovjetizálása, amelyben ő is jelentős szerepet vállalt, részben a Századokban publikált írásai révén. Ilyen mértékű politikai befolyásoltság sem azelőtt, sem azután nem volt jellemző a Társulatra, talán emiatt sem övezte tisztelet Andicsot a Társulat tagjainak körében.

Rácz György az 1967–1975 között elnöklő Ember Győző tevékenységét mutatta be, aki pozícióját nagyrészt Andics Erzsébettel való jó kapcsolatának köszönhette, ám mindig igyekezett kibújni a politikai feladatok alól. Ennek ellenére ő sem kerülhette el, hogy szakmai tevékenységén nyomot ne hagyjon a politika, a Magyar Történelmi Társulat múltjáról írott tanulmányát cenzúrázták.

Végül Romsics Ignác Kosáry Domokos társulati elnöki tevékenységéről (1999–2007) tartott előadást, amelyben kitért a Kosáry Domokos által szervezett rendezvényekre, konferenciákra és vitákra, valamint bemutatta a tevékenysége alatt megjelent társulati kiadványokat is.

A Társulat emblematikus elnökeinek tevékenységén keresztül felvázolt történetéből kiviláglott: a Társulat Andics Erzsébet elnökségétől kezdve fokozatosan veszített vezető szerepéből, helyébe a Magyar Tudományos Akadémia lépett. Ennek ellenére a Társulat rendezvényei iránt máig nagy az érdeklődés, folyóirata, a Századok pedig továbbra is színvonalas felülete a tudományos eredmények publikálásának.

További információ: tortenelmitarsulat.hu