Olvasási idő: 
8 perc

130 éves a Magyar Pedagógiai Társaság

Szöveg: Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke

 

A Magyar Pedagógiai Társaság úgy emlékezik a 130 év előtti évre, mint jogelődje, a Magyar Paedagogiai Társaság létrehozásának esztendejére. Klamarik János, Heinrich Gusztáv, Fináczy Ernő, Kiss Áron és a többiek olyan héroszai a dualizmus időszakában meglódult polgári fejlődésnek, akik az eötvösi, treforti szellemiségben egy korszerű nevelésügy és modern neveléstudomány kialakításában kiemelkedő szerepet játszottak. A modern, polgári értelemben vett szakmai egyesület- és szaksajtóalapítás korszaka ez. Csak példaképp írom: ebben az esztendőben jött létre a Mathematikai és Physicai Társulat, és megjelent az Irodalomtörténeti Közlemények első száma is. Még a diákéletben is visszatükröződött ez a kedv: emlékeztetnék a Lónyay utcai Református Gimnáziumban működött Balogh Ferenc tanár úr – a Gittegyletet megörökítő Molnár Ferenc kedves tanára – felszólamlására diákegyesületek alapítása tárgyában, vagy a híres Markó utcába járó Karinthy Fricike Naplójára.

A Társaság tette a dolgát nehéz és könnyebb időkben. Akadémiai elven tartotta magát a „rendes tagok” 100-as létszámához, időközben tiszteletbeli taggá fogadta a hazánkba látogató Maria Montessorit és Ovide Decroly-t is. Jó kapcsolatokat ápolt a Gyermektanulmányi Társasággal (a reformpedagógus Nagy László ennek is, annak is fontos tagja volt), bár működésében elsősorban az egyetemi szféra, a szigorú tudományok világa volt meghatározó. Folyóirata a Magyar Paedagogia volt. Elismert egyesületként átvészelte a háborúkat, a vészkorszakot, 1945-ben várakozással készült az új világra. Zibolen Endre, Faragó László és Vajda György Mihály hármasban vállalták magukra a háború utáni világban a kapcsolatok újrarendezését (az én nemzedékem még találkozhatott velük meglett emberként). A berendezkedő új hatalom másként döntött: az álságos, 48-as centenáriumi ünnepségek, a berekesztett IV. Nevelésügyi Kongresszus után „polgári csökevénnyé” nyilvánította, majd betiltotta a pedagógusok tudományos egyesületét. Bár a parázs izzott a hamu alatt, s a legkiválóbb szakemberek többször folyamodtak az újraindításért – így például 1956-ban, a nevezetes „balatonfüredi konferencián” is –, de több mint másfél évtizedet kellett várni, míg a törekvések sikerrel jártak.

1967-ben Magyar Pedagógiai Társaság néven a szakszervezet „gyámsága” mellett az Országházban ünnepélyesen megalakult a „jogutód”. Elnökké a debreceni professzort, Jausz Bélát választották, de a társaság motorja haláláig Kiss Árpád volt. (Simon Gyula főtitkár munkássága volt még aktivitásban hozzá hasonló.) S a következő esztendőkben mintegy varázsütésre alakultak a szakmai szakosztályok, s jöttek létre a megyei tagozatok. Tanügyi vezetők, jeles pedagógusok, felsőoktatási kiválóságok álltak mindenütt a szerveződés élére. A gazdasági és társadalmi reform ígéretével lázba hozott társadalmat izgatta a nevelésügy, a változások esélyeinek számbavételére, új pedagógiai tudások, új kultúra megismerésére egyre több pedagógus vállalkozott. Egy évtized alatt „felnőtté vált” a Társaság. Együttműködésben a háttérintézettel szakmai folyóirata is lett: a Pedagógiai Szemle (tagdíjuk fejében megkapta a másfél ezres tagság is).

Heinrich Gusztáv

Kiss Árpád

Klamarik János

Így érkezett el az újabb társadalmi-politikai változás ideje. E próbatételt is kiállta a Társaság, erősítette a működés demokratikus vonásait, partneri kapcsolatokat épített a pluralista demokrácia viszonyai közepette újjászerveződő, megszerveződő pedagógusegyesületekkel. Némelyiknek (rajztanárok, felnőttoktatók, óvodapedagógusok, más tantárgypedagógusok egyesületei) valóságos inkubátorává vált. A rendszerváltozás utáni periódusban kiemelkedő szerepet töltött be elnökként a nemzetközi hírű Ádám György fiziológus akadémikus, az értelmiségi műhelyek, közösségek nagy pártfogója.

A nevelés ügye, s nyomában a nevelési folyamatokat tükröző, vizsgáló neveléstudományok sokat változtak az utóbbi időben. A családban és az óvodákban, iskolákban zajló pedagógiai tevékenységek mellett egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a szabadidő alrendszereinek, piaci szolgáltatásoknak, civil kezdeményezéseknek, a médiának, de az intézményrendszer úgymond nem-klasszikus elemei (gyermekvédelem, gyógypedagógia, konduktív pedagógia, prevenció, pályaorientáció stb.) is különös figyelmet kaptak. A rendszerváltás sodrában kialakultak a pedagógus-továbbképzés struktúrái is, gazdagodott a sajtó is. Mindez a szervezetben is leképeződött. A hagyományos területi tagozatok aktivitása fogyatkozott, újabb és újabb területek műhelyei, közösségei, szerveződései kéredzkedtek a Magyar Pedagógiai Társaság védőszárnyai alá. Ilyen a hagyományos szakterületek mellett a szabadidő-pedagógia, a mozgalompedagógia (egy ciklusban a „közlekedéspedagógia” is), az interkulturális nevelés, a hagyományismeret, a játékpedagógia és a gyermekkultúra, továbbá a konduktív pedagógia, a gyermekérdekek, gyermeki jogok kérdése, a diszlexiaprevenció, a korai iskolaelhagyást megelőző tevékenység vagy éppen egy jellegzetes zenepedagógiai innováció, a Színes Húrok, vagy az iskolás gyerekek tanulását segítő nyugdíjas civilek.

Mintegy 1500 tagunk alkotja a Társaság törzsét, a szakmai szakosztályok, területi (megyei, regionális vagy éppen alakuló városi) tagozatok tagjai érdeklődésüknek és aktivitási lehetőségeiknek megfelelően szerveznek találkozásokat, üléseket (az utóbbi esztendőben a járvány miatt megtanulva az új találkozási platform, az online együttlét örömeit és gondjait), adnak ki kiadványokat, hirdetnek pályázatokat, vesznek részt a szakterület, a régió szakmai közéletében. A tevékenységeket koordináló elnökség szervezi a testületi üléseket, a nyáreleji Staféta-táborokat (lassan 20 esztendeje tart ez a hagyomány – a pedagógusnemzedékek tapasztalatcseréjét szolgáló hosszú hétvége, Csillebérctől Ajkán, Debrecenen, Kétegyházán, Salgótarjánon, Balatonfűzfőn, Veszprémen, Orosházán, Győrön át Taksonyig). Az őszi programoknak az Életen át tartó tanulás jeligéje adja keretét, megannyi szerveződés „ajánlja be” ebben az időszakban programját. A társaságnak az utóbbi időben az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara adja székhelyét, az erzsébetvárosi helyszín lehetőségeit, az önkormányzat vendéglátó kedvét kihasználva minden évben a kerületi művelődési központban mutatjuk be a mögöttünk álló év kiadványait. Hiszen megannyi támogató segítségével évente több fontos kötetet ad ki a társaság, részesei vagyunk a hazai Korczak-kultusz megteremtésének, fiatal kutatók munkáit segítettük nyilvánossághoz. Ebben az évben harmadik ízben jelenik meg Évkönyvünk. Az elektronikus média mellett az Évkönyv információit kínáljuk az érdeklődőknek és az elkövetkező évtizedeknek.

Trencsényi László és Ádám György

Staféta-tábor