A sokféle könyvtárfelfogás tehát csak úgy volt egymással összeegyeztethető, ha az egyéni és közösségi érdekek egybeesését hangsúlyozzák: az egyén és a közösség jóléte is a tudás terjesztésével, a művelődéssel és az önműveléssel valósítható meg. Ma ezt élethosszig tartó tanulásnak nevezzük. A XIX. század derekától tehát az állam és a helyi közigazgatás mindjobban foglalkozott az „alattvalók” olvasmányaival. Ez vezetett el a félig-meddig spontán települési, közösségi civil kezdeményezéseknek formálisan megszervezett intézményi keretekbe való transzformálásához, rendszerszerű elterjesztéséhez, vagyis törvényben, a Public library actekben való szentesítéséhez.
