Mondják, a nagy tudású emberek mind szerények. A Bolyai, Neumann, Erdős Pál nyomdokán haladó Lovász László professzorra ez sokszorosan igaz. Az ELTE TTK campusán nyüzsgő élet zajai nem jutnak el csendes dolgozószobájához, melynek ajtaján kilépve fogad. Ideje szűkre szabott, így azonnal a tárgyra térünk. Higgadtan, csöndes szóval, derűs nyugalommal magyaráz, igyekezvén közérthetővé és szerethetővé tenni a matematika sajátos világát. Szerinte a matematika ereje abban rejlik, hogy egyszerre királynő és szolgálóleány: a saját feje után megy, de közben figyel arra, milyen szolgálatot tehet más tudományágaknak.
