A magyar könyvtárügy történetében a különböző intézmények közötti együttműködés szakmai kérdéskörének megoldása közel másfél évszázados múltra tekinthet vissza. Ugyanakkor az együttműködés magasabb szintű formáját jelentő rendszerszerű működés és a rendszerszemléletű megközelítés igénye, továbbá az ezek megteremtésére irányuló szakmai törekvések már fél évszázaddal ezelőtt megjelentek hazánkban is. Az utóbbi létrehozására tett szakmai lépések ellenére a mai magyar könyvtári hálózat még mindig inkább csupán az egyes területeken meglévő együttműködés szintjén áll, jóllehet a törvényi szabályozások láthatólag a rendszerszemlélet meghonosodását, meghonosítását tükrözik. Az ily módon tapasztalható ellentmondások feloldására tett elméleti és gyakorlati próbálkozások – a mai magyar könyvtárügyünket jellemző állapotok tükrében – csupán kisebb részben bizonyultak eredményesnek. Írásunkban e fenti ellentmondás kialakulásának könyvtártörténeti vázlatát, továbbá e szemléletmód változásait mutatjuk be, azzal a célkitűzéssel, hogy rámutassunk könyvtári intézményhálózatunk néhány, korunkat jellemző működési zavarára, továbbá, hogy kiemeljük a problémakörrel koncepcionálisan és operatív szinten is foglalkozó Horváth Tibor munkásságának egyes elemeit, felelevenítsük a véleményünk szerint mában is kiválóan adaptálható terveit.
