Tanulmányában a szerző bemutatja az iskoláskori agresszivitás legfontosabb formáinak – a rangsorképzésnek, az antiszociális, valamint a kötekedő agressziónak – pszichológiai motívumait. A rangsorképző agresszivitás elsődleges pszichológiai funkciója a csoporton belüli agresszív aktusok és a rivalizálás minimálisra csökkentése, így az ilyen típusú agresszió a kapcsolatképzés hasznos formája lehet – különösen a csoport kialakulásának kezdeti szakaszában. Az antiszociális agresszor a konfliktusok feloldásának kizárólag erőszakos formáit ismeri, és a „tulajdonítási tévedés”-ből („attribution byas”) adódóan hajlamos arra, hogy a véletlen „balesetet” és a szándékos provokációt összetévessze. Az antiszociális agresszorok általában népszerűtlenek a csoportban, a kötekedők viszont nagyon is népszerűek lehetnek. Míg az antiszociálisan agresszív gyerek egyik legfontosabb motívuma a vélt sérelem megtorlása, a kötekedő tudatosan választja ki a céljainak megfelelő áldozatot, akit folyamatosan gyötörve, érezheti hatalmát és környezete figyelmét. Tanulmányának befejező részében a szerző elemzi azokat a pedagógiai módszereket, amelyek az iskolai agresszivitás veszedelmes formáival szemben eredményesen alkalmazhatók.
