Abstract
TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ
Janikovszky Éva (1926–2003) a magyar (gyermek)irodalom azon sajátos hangú egyénisége, aki határokon innen és túl egyaránt népszerű alkotóvá tudott válni, s az olvasási szokások kedvezőtlen alakulása ellenére is elevenen él a legkülönbözőbb generációk emlékezetében. Jelen tanulmány nem arra törekszik, hogy át-, esetleg újraértékelje a szakma és az olvasóközönség számos elismerését egyaránt kiérdemelt írónő munkásságát, sokkal inkább próbálja számba venni azokat a tényezőket, amelyek hozzájárultak és jelenleg is hozzájárulnak, hogy a Janikovszky szellemi hagyaték időtálló legyen. Nem kérdőjelezi meg, hogy az írói örökség alakulásának fő meghatározója az alkotásokban rejlő érték, ám a nagy szellemek maradandóságát nem csak az irodalmiság „önjáró folyamatai” szabályozzák, ezek mellett fontos szerephez jutnak az irodalmi intézményrendszer céltudatosan formált összetevői. Ily módon a tanulmány szól a műveit a közönség elé táró kiadó jelentőségéről, műveinek fordításairól, az új kommunikációs formák népszerűsítő hatásáról, a különböző adaptációkról és a műveknek az oktatásban való megjelenéséről. Mindezeket áttekintve arra a következtetésre juthatunk, hogy a szellemi örökségek jövőnek való átmentése több összetevőből álló, irányított és tervezett tevékenységsort is feltételez, s nem nélkülözheti a megváltozott technikai-társadalmi környezet teremtette új lehetőségeket. A „mindenkinek író”, ám elsősorban a gyermeki lélek kiváló ismerőjeként számon tartott Janikovszky Éva életműve méltó arra, hogy hosszú időn keresztül gyarapíthassa nemzeti kultúránk kincsestárát.
