Az „óvódapedagógus-dinasztia” alapítója, Majdán Ferencné Margó néni 1973-ban kezdte pályáját a kompolti óvodában. Voltaképpen már kiskorában bizonyossá vált számára, hogy a későbbiekben gyerekekkel kíván foglalkozni – bár ő maga mindössze két hétig járt óvodába, annyira nem tudta megszokni az idegen környezetet. Az egykori félénk kislányt talán ez is befolyásolta a pályaválasztásban: meg akarta mutatni, hogy igenis létezik olyan óvoda, amelyre örömmel gondolnak a gyerekek.