A város nekem először is Szegedet jelenti. A Tiszát körülölelő töltéssel, ahol ötévesen tavasszal kartonpapíron csúszkálok, virágokat szedek: kék búzavirágot, piros pipacsot; csokorba fogom, fölszaladok vele a negyedikre, anyunak puszit adok és a kezébe nyomom, ő vázát keres, vizet enged bele, és az asztal közepére teszi. A konyhaasztalra, ahol már gőzölög a leves, a palacsinta most sül, de
