Ez a szubjektív hangvételű írás a pedagógusok helyzetével, illetve a tanárképzéssel foglalkozó lillafüredi konferencia egyik figyelemre méltó előadásának cikké formált változata. A szerző arra a paradoxonra mutat rá, hogy a rendszerváltás óta minden kormány központi változtatási szándékok sorát határozta el, amelyek – minden látszólagos ellentmondás ellenére – paradigmaváltást indukálnak folyamatosan. Az intézményi, még inkább egyéni szint azonban kevéssé vagy egyáltalán nem követi ezt a paradigmaváltást, mivel arra számít, hogy a következő kormányzati ciklus úgyis más prioritásokat jelöl ki. Ugyanakkor hosszú ideje általános elégedetlenség jellemzi a pedagógusokat A szerző szerint olyan intézményi menedzsmentre van szükség, amely a helyzettel való elégedetlenséget, az ebben rejlő energiát az intézményi rutinok, beidegződések megváltoztatására irányítja.
