Abstract
Tartalmi összefoglaló
A vámpírok és vérfarkasok kétségkívül érdeklik az embereket. Alakjuk nemcsak rémisztő, hanem vonzó is. Olvasásra indíthatják a Z-generáció tagjait. Írásunkban végigkövetjük azt a folyamatot, amelynek során a vámpír és a vérfarkas mint kultikus figurák megjelentek a fantáziairodalomban. A szorongó hiedelmek e megtestesülései akkor öltenek alakot a tudatunkban, amikor a vér-lélek fogalma – és így a vér tilalma – megjelenik az emberi kultúrában. A vámpír a vér-lélek elrablásával biztosítja saját fennmaradását, mivel önmagában nem létezhetne; halott. A lélek más formái is társulnak az alakjához, például az árnyék-lélek; egy vámpírnak nincs árny- és tükörképe. (Francis Ford Coppola Bram Stoker's Dracula című, 1992-es filmjében Drakula árnyéka külön életet él, mint a gonosz jelenlétének bizonyítéka.) Mivel nincs saját lelke, nincs lelkiismerete sem –, ahogy ez az igazi paraziták esetében érthető. Nem léteznek édibédi szúnyogok, aranyos piócák, kedves bolhák – tehát nincsenek barátságos vámpírok sem. A vámpír nem egy helyes srác, akinek a bőre szelíden fénylik, és elkap, ha leesel egy szikláról, hanem egy mindig éhes, lelketlen visszajáró halott. A vérfarkasok a vámpírok elegáns hűvösségével szemben nagyon is eleven és a legkevésbé sem kulturált lények, akik nem elégednek meg a vér kiszörpölésével, hanem széttépik és felfalják áldozatukat. Létezésük a teliholdhoz és a titokzatos, sötét erőkhöz kapcsolódik. Míg a vámpír inkább a lélek (annak persze a sötétebbik oldala), addig a vérfarkas a test és a győztes, fölszabadult ösztönök világát idézi elénk. Munkánkban értelmezzük a vámpírok és a fordult farkasok kultúrtörténetét, megvizsgáljuk megjelenésüket néhány diskurzusban, és végül elkísérjük őket a horror sötét kazamatáitól a fantázia kastélyáig vezető úton. A vámpír és a vérfarkas napjainkban már nem rém, hanem bálvány, amely jelzi hagyományos erkölcsi felfogásunk megváltozását és a globális értékválságot. Jó ez nekünk?