Az ötvenkettes villamos nyikorogva döcög a Gubacsi úton, betonkerítések, elhagyott, gazos gyárudvarok, félig lebontott nyomortelepek sorfala közt. Megyek utána. A villamosmegállóban fakókék, melós nadrágban, bizonytalan tekintetű, borostás arcú férfi billeg. A falnak támaszkodik, egy pontra néz, majd mégis úgy dönt, ülve jobb. Különben kihalt a táj. Csak én próbálom a villamost megelőzni.
