Az Európa Bizottság Socrates elnevezésű oktatási együttműködési programja keretében minden év tavaszán meghirdetik a Comenius 2.1 akciót, melynek célja olyan nemzetközi együttműködésben megvalósuló projektek támogatása, amelyek hozzájárulnak a tanárok alap- és továbbképzésének fejlesztéséhez. A program többek között a tanárok alapképzésébe beilleszthető tanterv fejlesztését, tanítási módszerek, pedagógiai stratégiák kidolgozását helyezi előtérbe, különös tekintettel a speciális tanulási igényű csoportokra (etnikai kisebbségek, fogyatékkal élő vagy szociálisan hátrányos helyzetű tanulók, nemzetiségi oktatás stb.). A projektek létrejöttéhez a Socrates-programban részt vevő legalább három ország (legalább egy az EU tagja) egy-egy részvételre jogosult intézményének együttműködésére van szükség. Az egyik intézménynek koordinátori szerepet kell vállalnia. A projektek időtartama egy, két vagy három év lehet. A pénzügyi támogatás a projekt típusától függően évi 20–100 ezer euró, amely minden esetben kiegészítő támogatás, vagyis az intézményeknek más pénzügyi forrásokat is igénybe kell venniük. Általában a projekt költségvetésének 40-60 százalékát kell egyéb forrásból fedezniük.