Aczél, Petra

Édesapám minden húsvéthétfőn elsőként locsol meg, lassan már 47 éve. A születésnapokat a családban több generáció óta nagyon hasonlóan ünnepeljük, a menü, a kakaó íze, a teáskészlet – még a kiskanalak is – és a köszöntődalok pont ugyanazok. De éppen így vagyunk a karácsonnyal is hosszú-hosszú évtizedek óta. A szokásaink annak jelei, hogy valamit fenn tudunk és fenn akarunk tartani. Pedig nem

Vannak fontos pillanatok. Amikor fontos mondatok hangoznak el. Valakitől, aki fontos számunkra. Valamiről, ami fontos nekünk-másoknak.

Ezekről a pillanatokról, ezekről a mondatokról, ezekről az emberekről és témákról elmélet is született: „az emlékezetes üzenetek elmélete”.

Nem hallottam még erről az elméletről, amikor gyerek- és fiatalkoromban átéltem az emlékezetes üzenetek

Van, aki előtt az őszi szünet, van, aki előtt a karácsonyi készülődés, mások előtt pedig már a következő tanév vége lebeg. Minden tanévkezdeten igyekszünk valami távolabbi történésre gondolni. Mondjuk, a következő pihenés időszakára. Vagy mikor már vége a szalagavatóknak és a táncpróbákkal járó hiányzásoknak. Vagy amikor már lezártuk az első félévet, és túl vagyunk két influenzajárványon. Vagy

A nyári szünidővel van egy kis baj. Nevezetesen, hogy előbb „feléljük”, mint hogy bekövetkezne. Igen, előző októberben, amikor kénytelenek vagyunk elhalasztani a szekrények átpakolását, decemberben, amikor hozzá sem kezdünk az ajándékba kapott regényhez vagy éppen szakkönyvhöz, februárban, amikor ráébredünk, hogy már egy éve ígérgetjük a nagycsaládi találkozó megszervezését, vagy júniusban,