Világító élőlények

Léteznek olyan élőlények, amelyek képesek fényt kibocsátani magukból. Sándor Enikő cikkéből fény derül néhány érdekességre.

Sötétben világító gombák

A világon több mint 70, sötétben világító gombafaj él; néhány fajjal hazai erdőkben is találkozhatunk. Ezek a gombák úgynevezett lumineszkálásra képesek: a gombák a légzésből szerzett energiát egy luciferin nevű agyaggá alakítják át. A luciferin reakcióba lép az oxigénnel és fényt kibocsátó folyadékot alkot. S vajon miért jó ezeknek a gombáknak, hogy éjjel világítanak? A gomba az általa kibocsátott fény segítségével magához csalogatja a rovarokat, amelyek szétszórják a spórákat, ezzel pedig a gomba szaporodása válik lehetővé.

Itthon a legelterjedtebb ilyen gombafaj a világító tölcsérgomba, ami tölgyerdőkben szokott felbukkanni. Vigyázni kell vele, mert mérgező, és nagyon hasonlít egy ehető gombafajra, a sárga rókagombára. A cifra kígyógomba is lumineszkál, főként gyertyános-tölgyes erdők tuskóin található. Bár nem minősül mérgezőnek, de azért jó vigyázni vele, meglehetősen rossz íze van. A kígyógombák több alfaja is képes lumineszkálásra: a fehér tejű kígyógomba, az enyves kígyógomba, a retekszagú kígyógomba és a barázdált tönkű kígyógomba.

Vigyázz! A legtöbb világító gombafaj mérgező!

Szentjánosbogár

A sötétben világító gombákhoz hasonlóan a szentjánosbogár is a luciferin nevű anyagnak köszönheti világítóképességét. A világításhoz az ő esetében is oxigén szükséges, ami a légcsöveken keresztül jut a fénysejtekhez. Ha nem jut oda elég oxigén, kikapcsol, akár egy lámpa. A hímek és a nőstények nagyon különböznek egymástól. A hímek két pár, repülésre alkalmas szárnnyal rendelkeznek, míg a nőstények szárnya csökevényes vagy egyenesen hiányzik, nem képesek a repülésre és látványosan nagyobbak, lárvaszerű a testük. Meleg nyári estéken erdőkön és réteken lehet őket észrevenni, ahogy keringenek a fű fölött. A világítást kommunikációra használják: a nőstények fényjellel üzennek a hímeknek, hogy tudják, merre kell keresni őket. Magyarországon összesen három faj lelhető fel: a nagy szentjánosbogár, a kis szentjánosbogár és a törpe szentjánosbogár. A fajok világítással különböztetik meg egymást; a jelzés úgy működik, akár a morzejel: van hosszabb és rövidebb világítás. A jelzést a fajon belül minden egyed ismeri, így nem tévesztik össze egymást. A kódolt üzenetváltást évente csak két héten át lehet megfigyelni, a szaporodási időszakban.

Világító tengeri lények

Sok tengeri élőlény is képes fénykibocsátásra. Kutatók ezt úgy figyelték meg, hogy lemerültek a tenger mélyére, kifeszítettek egy hálót, és a hálóval érintkező, világításra képes élőlények fényt bocsátottak ki. Létezik egy egysejtű, a dinoflagelláta, ami nem valami dinókorból itt maradt élőlény, hanem egy algafajta. Akkor világít, ha veszélyt érez, ha például valami kiszemelte őt áldozatának. Amikor úgy érzi, ragadozó környékezi, riasztó fényt áraszt magából, remélve, hogy ezzel elüldözi a támadóját. Más tengeri élőlény is szokott ezzel a trükkel élni. A fekete sárkányhal kinézete emberi szemmel is eleve ijesztő. Azonban ez a halfaj a tenger fenekén él, ahol nem látni szinte semmit. Így amikor megtámadják, ő is fénnyel próbálja elriasztani ellenségét, ami az egész testét beborítja. Létezik olyan tintahalfajta, ami a nagyobb halak számára ízletes falatka is lehetne, ám amikor veszélyt érez, világító anyagot lövell ki magából nagy sebességgel. Ezzel igyekszik elijeszteni az éhes ragadozókat. A tengeri csillagok között is akad olyan, amelyik képes világítani.

Kéken világító tintahal

Létezik olyan tintahal is, ami csodás kék színben képes világítani. Ezek a lábasfejű élőlények a Japán-tengerben élnek, és alig néhány centiméter hosszúak, mégis gyönyörű látványt nyújtanak, amikor íváskor (vagyis a szaporodás során) elárasztják a tengerpartot. A világítást több mindenre használják: az ellenség elriasztására, vagy éppen arra, hogy magukhoz csalogassák a táplálékukat. Nem csak a világítással tűnnek ki a többi tintahalfajok közül; kutatások szerint ugyanis képesek a színeslátásra, és meg tudják különböztetni a környezeti fényt a társaik által kibocsátott fénytől. Ezáltal egymással is tudnak kommunikálni, és akár vetélytársaiknak is üzenhetnek.

Világító medúza

Tengerparti nyaraláskor lehet találkozni medúzával, de képről is ismerős lehet ez a különleges tengeri élőlény. Már 500-700 millió éve élnek a tengerben, a testük 97%-a víz. Nagyon egyszerű élőlények, ugyanis nincs szemük és agyuk sem, de képesek a fény változását és a gravitációt érzékelni. Többségük csalánozó, vagyis olyan sejtekkel rendelkeznek, amikkel képesek megbénítani az áldozatukat, mivel ragadozó életmódot folytatnak. Testükön egyetlen nagy szájnyílás található: ezen keresztül táplálkoznak úgy, hogy beszívják a vizet, és vele együtt magát a táplálékot is, ami lehet plankton, kisebb rák vagy nagyobb méretű medúzák esetében akár hal is. A karjaikkal a táplálékot a szájnyíláshoz terelik, ahol – emésztés után – távozik belőlük a salakanyag.

A világító medúza harangrészének átmérője akár 10 centiméter széles is lehet, de tapogatói, karjai ennél jóval hosszabbak. A karjaival képes csaláncsípéseket okozni, de mérge nem halálos. A világító tintahalhoz hasonlóan ő is kékeszöld fénnyel világít, illetve az általa termelt nyálka tartalmaz világító anyagot: egy ilyen világító ösvényt láthatunk a hajók nyomában a tengeren. Általában a nyílt óceánban élnek, de nyár vége felé megközelítik a tengerpartokat. Ennek oka, hogy ilyenkor csökken a csapadék és kevesebb édesvíz ömlik a tengerekbe. A tengerparti vizek így sósabbá válnak, amit a világító medúza jobban kedvel, és csoportosan megjelennek a partokon, ahol fénylő sávot alkotnak.