Vicces és mókás, bosszantó és kiakasztó… … az élet négy gyerekkel... Vagy két szülővel?

Nyulász Péter interjúja

Süveges Gergő televíziós és rádiós műsorvezetőt sokszor hívják előadást tartani a családi élet fontosságáról. Nem véletlenül, hiszen még a gyerekek körében is nagy sikert arattak az Apa-kép-írás, illetve az Apaszem című könyvei, amelyekben a családja életéről szóló történeteket írta le. Ha valakitől, hát tőle mindenképpen érdemes megkérdezni: 

Milyen az élet négy gyerekkel? 
Vicces is, mókás is, örömteli is – ugyanakkor fárasztó is, bosszantó is és kiakasztó is. Mindez külön-külön, de akár egyszerre is. Persze a gyerekektől is meg lehetne kérdezni: milyen az élet két szülővel? Egy gyerek számára ez bizonyára ugyanígy időnként örömteli, máskor pedig bosszantó. De a lényeg: nagyon jó a gyerekekkel családot alkotni.

Olvasva a könyveidben megjelent családi történeteket, olyan érzésünk támad, mintha a Süveges családban hat testvér élne együtt, nem pedig négy gyerek két szülővel.
Azért vannak határok, hiszen jó darabig mi, szülők vagyunk felelősek a gyerekeink viselkedéséért. Abból a szempontból viszont igaz lehet ez a megfogalmazás, hogy nagyon szeretnénk a gyerekeink életében jelen lenni. Fontos számunkra, hogy jóban legyünk, és olyan kapcsolatban maradjunk velük, amelyikben kölcsönösen jól erezzük magunkat.

Elhangzik-e sokszor a Süveges családban az a kifejezés, hogy „bezzeg az én időmben”?
- Nem, ez soha nem hangzik el. Legfeljebb úgy, hogy együtt nevetünk rajta. A gyerekek rákérdeznek: „bezzeg a ti időtökben?” 
Nagyon kíváncsiak vagyunk a gyerekeinkre. Szeretnénk megtudni, mi foglalkoztatja őket, mi az, ami nekik fontos, nem pedig arról 
prédikálni, hogy régen minden jobb volt.

Azért is kérdezem, mert a könyveidben találunk utalásokat a szülők gyerekkorára, például hogy apuka hogyan hagyta el annak idején a cumizást…
Ó, az persze sokszor elhangzik, hogy amikor mi voltunk gyerekek, akkor mi hogyan történt, de a „bezzeg” hiányzik belőle. Sokat mesélünk arról, hogy a mi szüleink hogyan viselkedtek, mi volt a szokás a mi családunkban, mindezt azonban érdekességképpen, csak a távoli múlt felvillantásaként.

Mit szólnak a gyerekek a saját magukról szóló történetekhez? Örömmel olvassák vissza ezeket? 
Úgy lapozgatják, mint a családi fényképalbumot. Érdekes azonban, hogy nem is csak a mi családunkban van ez így. Nemrégiben egy édesanya jött oda hozzám, és elmondta, hogy otthon a saját gyermekeiknek esti meseként olvassák ezeket a történeteket, és a gyerekek nagyon élvezik, többször újraolvastatják őket. Ezt azért nem gondoltam volna, amikor írtam…

Melyik otthon a kedvenc történet a sok közül?
Hullámokban jönnek elő. A gyerekek olykor előveszik a könyveket, néhány epizódot felemlegetnek, aztán visszateszik őket a polcra. Azt hiszem, nincs külön kedvenc történetük, de én sem igazán tudok választani. Bár a karácsonyi angyalé nagyon a szívemhez nőtt. 

Korábban két könyv is kitelt belőlük, de az utolsó történet óta már jó pár év eltelt. Megszakadt a sorozat? 
Megfogadtam, hogy iskoláskorú gyerekről már nem írok, mert akkor már olyan közösség tagjaivá válnak, ahol éppen elég kialakítaniuk és megtartaniuk a saját helyüket. Arra van a legkevésbé szükségük, hogy az apukájuk megírjon róluk mindenfélét különböző felületeken. Ennek megfelelően az óvodáskor végével a mesének is vége.