Verseny a parkban

Eltelt egy hónap. Julek már úgy közlekedik a kerekesszékkel, mint egy autóversenyző. A keze ugyan begörcsöl néha, de azt ki lehet bírni.

Szinte mindenki, aki ki akarta próbálni Julek kerekesszékét, már ment vele. Még Dana is. Azt mondta, nem semmi, és jó lenne, ha azzal járhatna tornaedzésre, mert át kell vágnia az egész lakótelepen. Marci és Artúr rögtön hozzátették, hogy ők is jó messze járnak teniszedzésre.

Csakhogy Julekot ez már nem érdekli. Sőt bosszankodik. Szeretne versenyezni. Mindegy, hogy miben. Ha tehetné, biztosan eljárna teniszezni. Vagy focizni. A szorzóversenyt azért mindig megnyeri. Amit társai az edzésekről mesélnek, az „bűzlik”, Cézár sza­vaival élve.

De Cézárnak más gondjai vannak.

Az iskolában ma azt a parancsszót tanultuk, hogy: „Fogd meg!” És azt, hogy: „Add ide!” Ez borzasztó! Vagyis a „fogd meg”, az jól megy. Főleg, ha a teniszlabdát fogom. Az „add ide” viszont komoly gondot okoz. Mindig nagyon rá kell beszélnem magam, hogy odaadjam Bradának a teniszlabdát.
És legtöbbször mégsem adom oda. Brada szid, hogy ez szégyen. Ám az összes többi parancsot jelesre teljesítem. Még a „Maradj itt!” is könnyebben megy, mint Ronnak.
Hallgatnom kell arra is, hogy „Add ide!”. Különben Brada szerint megbukom. És azt nem akarom. Főleg Julek miatt nem. Ígérem, hogy igyekezni fogok!



– Kisfiam, ne gépezz már! – kiáltja a mama a nappaliból, ahol az utóbbi időben esténként könyvesbolti listákat rendezget, és bemásolja egy hosszú táblázatba. – Kész van egyáltalán a leckéd?

– Nekem igen – mordul fel Julek –, de Cézárnak nincs. Gyere, Cézi, megcsináljuk! – Kihalássza a szemétkosárból a teniszlabdát, és az ölébe teszi.

Cézár azonnal felfigyel.

– Fogd meg! – szól Julek, és várja, hogy Cézár megfogja a labdát. – Úgy, jól van. És most vidd oda a labdát a mamának! Mondom, a mamának. Ma-má-nak.

Cézár nekifut, és a nyitott ajtón át becsusszan a nappaliba.

– Julek, miért hozza ide Cézár ezt a nyálas labdát? – hallatszik abban a pillanatban.

– Ez a leckéje, mamikám.

– Vagy úgy… akkor küldd át vele a füzetedet is, a kész leckéddel együtt, hogy aláírjam. Nézd csak! Már a ceruzát is oda tudja adni. Tényleg jó iskolába jár!



Persze, jó kis iskola! Nincs benne más, csak kuckók, játszótér és játékok, mint az oviban.

Embereknek való szobák és sok-sok ajtó, különféle kilincsekkel, hogy mindegyiket ki tudjuk nyitni. Rengeteget tanulunk. A hátizsákomban nem­csak finomságokat hordok, hanem a kedvenc teniszlabdámat is. Mert segédeszköz a munkában. A szünetben pedig folyton bolondozunk a fiúkkal. Főleg Ronnal és Ferdával. Ferda nem olyan, mint én vagy Ron, ő pudli. Időnként Miki, a német juhász is játszik velünk. Ő rendőr akar lenni. Náluk ez családi hagyomány. Azzal szokott dicsekedni, hogy a papája a drog­elhárító osztályon dolgozik. Ki tudja szagolni, hogy hová rejtettek drogot vagy embert. Én is ki tudok szimatolni mindenfélét, de Brada azt mondja, ha levizsgázom, segítő kutya lesz belőlem. Vása Julek személyi asszisztense leszek.


Megjelent: Ivona Březinová: Add a mancsod!
Fordította: Balázs Andrea. Móra Kiadó, 2016.
Illusztráció: Radnóti Blanka