Mi szerettél volna gyerekkorodban lenni, és hogyan lett belőled gyerekkönyv-illusztrátor?
Nem emlékszem, hogy igazán komolyan bármi szerettem volna lenni, arról van családi sztori, hogy négyévesen bejelentettem: férjhez megyek, szülök egy gyereket, és aztán bejárom a világot. Mivel a felnőttek elég rémült képet vágtak, megnyugtattam őket: „Ne ijedj meg, nagyi! Nem most! Majd húsz év múlva!” Később dramaturg szerettem volna lenni. Mivel az ELTE-re nem sikerült az első felvételim, textilmintarajzolóként helyezkedtem el egy óriási gyárban. Aztán rajz szakra felvételiztem, kis kitérő után pedig Szabó György szobrászművész volt az, aki a munkám láttán először említette meg a művészi pálya lehetőségét előttem. Így a tanítóképző és a rajztanári diploma után jelentkeztem a MOME tervezőgrafika szakára. Harmadéves koromban elérkezett a bolognai gyerekkönyvkiállítással való megismerkedés, a félév egyik nagy feladata volt az ottani illusztrátorkiállítás „fikció” kategóriájára pályamunkát készíteni. El is utaztunk tanárunkkal, Pálfi Györggyel Bolognába tavasszal. Ez egy világméretű könyvszemle, nagyon inspiráló. Én egy újabb pályázati kiírással tértem haza, így született meg a bordanói „Sulle ali delle farfalle” gyerekkönyvversenyre A katicabogár elveszett pöttyei című könyvem – olaszul. Az egyetem alatt, a tanítás mellett, amit egészen 2011-ig nem hagytam abba, már voltak illusztrációs munkáim a Dinasztia és a Scolar Kiadónál, végzős évemben pedig megszületett az első fontos munkám a Móra Kiadónál: Kiss Ottó Csillagszedő Máriója.
Van-e kedvenc, általad kitalált figurád, és ha igen, miért éppen az?
Mindig azok a kedvencek, akikkel éppen „együtt él” az ember. Ha dolgozom, ez egy intenzív képzeletbeli együttlét a hőseimmel, együtt nevetünk, együtt görbül a szánk sírásra. Most tudatosan háttérbe szorítottam az alkotómunkát, mivel a legkisebb gyerekem még nincs kétéves és a másik háromnak is nagyon fontos az a biztonságot adó szülői jelenlét, amire az időmet és az energiámat szánom ebben az időszakban. Ám pont azért, mert a legkisebbünk totyogós, újból előkerült itthon Guriga nyuszi, akit annak idején erről a korosztályról mintáztam. Nap mint nap élvezem, mennyire jól sikerült kis fickó is ez a figura.
Ha éppen nem rajzolsz vagy festesz, mit csinálsz szívesen?
A nagycsalád, amelyben élek, a könyvek szerelmese, mindannyian sokat olvasunk. Igen, a kicsik is – elmélyülten vagy izgatottan lapozzák a könyveiket, vérmérsékletüktől függően, és persze el is olvassuk aztán közösen. Ezenkívül mindannyian nagyon szeretünk utazni, világot látni. Ez utóbbit nagyon jól össze lehet kapcsolni az általunk kedvelt sportokkal, síelünk a hegyekben, szörfözünk a tengernél vagy a Balatonnál. Olyan „szabadidőm”, amire a legtöbb ember gondol e szó hallatán, ebben az életszakaszban gyakorlatilag nincsen.
Min dolgozol épp most, vagy mi lesz a következő munkád?
Tavaly Mészöly Ágnes írónő a Naphegy Kiadóval egy számomra nagyon izgalmas vállalkozásba fogott. Olyan gyerekkönyvet találtak ki, ami valódi gyerekek valódi napját meséli el. 12 történet szerepel a válogatásban, a legkülönbözőbb sorsú, lakhelyű gyerekek egy-egy napja – az egyetlen közös pont, hogy mind tízéves gyerekek. A könyv címe: Ez egy ilyen nap. Bármennyire is nem terveztem még dolgozni, ennek egyszerűen nem tudtam ellenállni. És milyen jól tettem, mert nemcsak nekem tetszett nagyon az egész gondolat, a könyv, az írások: nagy sikere lett, amikor megjelent. Annyira, hogy idén a „folytatáson”, pontosabban egy tükörköteten dolgozunk, amelyben olyan gyerekek mesélik el egy napjukat, akik valamilyen szempontból rendkívüli életet élnek. Például sportolók, gyerekszínészek, vagy nem járnak „rendes” iskolába.
Ennek a lapszámnak a témája a barátság. Mit jelent számodra ez a fogalom, sok barátod van?
A gyerekek, ha szívesen játszanának egy társukkal, azt kérdezik: „Leszel a barátom?”. Sok embert kedvelek, sokan kedvelnek engem is, sokakkal „játszom együtt” szívesen – ez is a barátság egy formája. És vannak az élethelyzeteken és éveken átívelő kapcsolatok, amiket szintén barátságnak hívunk. Olyan kötődések ezek, amelyek nem lazulnak meg attól, ha más helyre költözünk, új munkahelyen kezdünk dolgozni, gyerekünk születik (vagy válik le rólunk éppen…). Nagyon fontos mind a kétféle barátság: velük teljes a világ. – De most, ha ezt a szót mondod, hogy „barátság”, akkor nekem az Aranyvackor pályázat jut eszembe, amit 2007 óta hirdetünk meg az új és még újabb gyerekkönyvírók és gyerekkönyvv-illusztrátorok számára, és ahol az idén éppen ezt a témát választottuk mi is. Szóval, mint az Aranyvackor példája is mutatja, a barátság arra is jó lehet, hogy közösen kitaláljunk jó dolgokat és megvalósítsuk azokat, épp csak egy kicsit szebbé vagy jobbá tenni az életünket.
