Titokzatos átalakulás a fazékban

Tél volt, amikor a kis vöröshagyma a föld alatt pihent. Néha fázósan didergett, ám amikor hó takarta be a földet, boldogan átadta magát a szendergésnek. Tavasszal aztán zöld hajtást növesztett, az övé egészen az égig ér, gondolta büszkén, de szomszédai megelőzték. Belőlük zöldhagyma lett, a kis vöröshagymát és néhány társát anyu még benne hagyta a földben. Csak nyár végén húzta ki őket, amikor a kis hagymácska igazán gömbölyű lett. Katusnak kellett ásóért szaladnia, hogy ki tudják szabadítani a földből. Anyu elégedetten méregette a szép kerek hagymafiút.

– Katus, szaladj még ki a kertbe, hozz répát is, zellert és gyökeret. Tudod, ugye, hogy néznek ki?

– Igen, anyu!

Katus felvette a kosarát, amit még tavaly, hatévesen Karcsi tatától kapott a szegedi vásárban. Szép kis kosár volt, épp belefért 5-6 répa, ugyanennyi petrezselyemgyökér és egy gömbölyű zeller erős szálú hajkoronájával.

A kislány sokáig nézegette a petrezselyemgyökereket. Anyu azt mondta, hogy azokat hozza, amik kidudorodnak a földből. De jaj, amelyiknek a törzse kifehérlett, nem volt egyedül, abba egy vékonyabb is belekapaszkodott, a testvére. Olyan, mint nekem Margita, gondolta Katus. Hogyan tudná azt ott hagyni a földben? Katus így azt, meg még a többieket is kiásta, így hát egyre szaporodtak a kosárban a petrezselyemgyökerek. A répák szerencsére kevesebben voltak, azokat egyszerű volt a kosárba pakolni. A zellergumókkal sem volt sok gond, olyan dundik voltak, hogy kézzel húzta ki őket. Minden belefért a szegedi kosárba, csak a hangzavar bántotta a fülét. Összevesztek a zöldségek, hogy kinek szebb a hajkoronája. A zeller váltig állította, hogy az övé bár ritka, de erős szálú, így ő a legszebb. A sárgarépa szerint a tépett frizura a divat, így csakis ő lehet a győztes. A petrezselyemgyökér halkabb volt. Szerényen megjegyezte, hogy bár az övé se nem tépett, se nem erős szálú, ám az illata és az erős színe miatt ő az egyedül nélkülözhetetlen.

Katus megállt a kerti csapnál, hogy lemossa valamennyit, ahogy anyunál látta. Na, akkor elhalkultak egy időre a zöldségek. Inkább csak prüszköltek, de jólesett nekik a friss vízsugár. A kislány csuromvizesen állított be a konyhába, a kosárból is csordogált még a víz.

–Jaj, ennyi petrezselyemgyökeret hoztál? – nézett csodálkozva anyu Katusra. Katus elmesélte, hogy miért volt kénytelen sok petrezselyemgyökeret kirángatni a földből. Arról is beszélt, hogy összevesztek a zöldségek. Anyu nevetett. – Sebaj, csinálunk belőlük egy kisüveg pesztót.

Ledarálta a zöldségek zöldjét, majd olívaolajjal és sóval elkeverte, s pár perc múlva már ott álldogállt a kisüveg pesztó az asztalon.

–Van kedved még segíteni? – kérdezte Katust anyu, aki boldogan szaladt a piros kötényéért. Ebédet főznek a nagyiéknak, akik Kiskunfélegyházáról érkeznek apuval és Margitával.

– A hajadat kösd össze – figyelmeztette anyu Katust, de nem találtak gumit, így anyu végül befőttesgumival fogta össze Katus vékonyszálú szőke haját.

Anyu először a kövér hagymafiút darabolta fel. S bár még reggel volt és már melegedett az idő, begyújtotta a sparheltet. Aztán kinyitotta a bejárati ajtót, így csak a szúnyogháló védte a betolakodó állatoktól a konyhát. A fehér nagyfazékba egy kis olajat öntött. Amikor sistergett, rádobta a felaprított hagymát. Sütötte ám először a kishagymagyereket a forró olaj! Izgett-mozgott, próbálta megőrizni eredeti színét és illatát, aztán behunyta a szemét, és megadta magát. Furcsa átalakuláson ment keresztül, az addig magányos darabjai újra összeálltak, könnyet fakasztó erős szagából lágy és szelíd illat képződött, ami csak fokozódott, amikor anyu beletette az apró kockákra vágott vagy egy kilónyi marhahúst, ami szintén konokul védte magát egy ideig. Próbálta ő is megőrizni eredeti alakját, színét, állagát, de nem volt menekvés. A pattogó tűz csodát tett. Hagyma és hús egymásba habarodva, édes szerelembe esett ott a fazék mélyén, olyan illatot bocsájtva ki magukból, hogy az éppen konyhába lépő szomszédlány szájában összefutott a nyál.

– Mi készül? – kérdezte Judit, aki csak pár tojást jött kölcsönkérni.

– Gulyásleves – vágta rá büszkén Katus. – Én szedtem a zöldségeket!

Judit megsimogatta Katus fejét és kiviharzott a konyhából egy tojástartóval. Anyu és Katus folytatta a zöldségek tisztítását és darabolását. A répa-, gyökér- és zellerdarabokat megmosták, félretették. Anyu még kiszaladt a kertbe krumpliért. Meghámozta a krumplit, és Katus apró darabokra szeletelte. Közben anyu a hús és hagyma keverékét megszórta pirospaprikával, ami szintén Szegedről származott, és az ottani meleg napfényt őrizte magában. Sót is tett rá, és néhány babérlevelet, majd beletette a fazékba a zöldségeket. Hát ez igazán nem tetszett a zöldségkirálylányoknak!

– Nézd, anyu, hogy menekülnek! – kiáltott fel Katus, amikor anyu felemelte őt, hogy szemügyre vegye a készülő gulyáslevest. Valóban, a petrezselyemgyökér-darabok a fazék oldalához lapultak, néhány répadarabka a hátát szintén a fehér zománcnak támasztotta, de a zellerek, nos, ők sokáig ellenálltak.

A kitartó meleg azonban most is megtette a hatását. Egy idő után a zöldségek is feladták, és nyers konokságuk szelíd megadássá változott – puha, de még ropogós valósággá. Anyu öntött egy liter paradicsomlevet is a fazékba, amit nemrég tett el. Néhány szép paprikát is belevágott, egy kanál nádcukrot és egy kiskanál csípős paprikát, s vizet még, és még sok-sok fát a tűzre, amit apu darabolt fel még az ősszel. Tizenegykor a sparhelt szélére húzta a fazekat. Addigra közös testté olvadt össze hús és zöldség. Elveszítették ugyan különös egyediségüket, ami azonban magányuknak is a forrása volt. Közösséggé lettek ott a fazékban – befogadva a másikból is valamit, éppen annyit, hogy tökéletes íz- és illatharmónia keletkezzen.

Következett a palacsintasütés! Ebben is segített Katus, a tölteléket kente a már kisült tésztára, amit anyu feldobálva fordított meg. Ez nagyon tetszett Katának, meg is fogadta, ha felnő, ő is így fogja dobálni a palacsintákat.

– Fáj a hasam – mondta végül szemlesütve, és maszatos kézzel tüntetett el újabb lekvárfoltot a szája széléről.

Mire apu, Margita, mama és a tata beléptek, már az asztal is meg volt terítve kinn a teraszon. Katus pirospöttyös szalvétát választott, köténykéjét levette, haját kiengedte. Elfáradt.

– Csak az a baj, hogy nem vagyok éhes... – mondta a mamának és tatának, akiknek nagyon ízlett anyu és Katus közös alkotása, a gulyásleves. Még apu is elismerte, hogy finom, Margita pedig háromszor is szedett a tányérjába a titokzatos átalakuláson esett zöldségek és húsok keverékéből.