Szegény Gombóc Artúr

Csukás István - Sajdik Ferenc

– Hol is kezdjem a mesét Gombóc Artúrról, a dagadt madárról?
Legjobb, ha azzal kezdem, hogy mi volt a legnagyobb szívfájdalma Gombóc Artúrnak!
De ez se igazán jó kezdet, mert ha lehet, legelőször mindig az örömöt keressük.
A bánat meg a szívfájdalom még ráér!
Vagyis minek örült a legjobban Gombóc Artúr?
A csokoládénak! Igen, ez a jó kezdet, a csokoládé!
Gombóc Artúr a világon mindennél jobban szerette a csokoládét.
Ha megkérdezték tőle, hogy milyen csokoládét szeret a legjobban, habozás nélkül fújta, mint aki éjjel-nappal ezen töri a fejét.
A kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a lapos csokoládét és minden olyan csokoládét, amit csak készítenek a világon.
És mi volt a legnagyobb bánata Gombóc Artúrnak?
Hogy minden hiába, mert csak hízik, csak kövéredik, csak dagad, pedig keményen és összepréselt csőrrel fogyókúrázik!
Mikor nem a csokoládéra gondol, akkor a fogyókúrára gondol.
Hogy mi mindenről mondott már le!
Lemondott a vízről, a tejről, a teáról, a főzelékről, a kenyérről, a sóról, az almáról, a körtéről, a narancsról, a citromról, a kóláról, lassan már mindenről lemondott, kivéve a csokoládét.
És mégis csak hízik, csak dagad, már olyan dagadt, hogy elpattan alatta az ág, ha rárepül… megroggyan alatta a kémény, ha ráül… elgörbül alatta a tv-antenna…
Éppen ezért már nem is röpköd a levegőben, különben is egyre nehezebben tud már felrepülni. Csak gubbaszt és fogyókúrázik! Illetve majszolja a csokoládét, mert azért valamit kell enni!
Egy reggel látja ám Gombóc Artúr, hogy az égen köröznek a madarak, meg a villanydróton gyülekeznek, meg a háztetőn sorakoznak, aztán: huss! – elrepülnek Afrikába.
Az egyik madár visszakanyarodott, s lekiáltott a bámészkodó Gombóc Artúrnak:
– Te nem jössz?
Gombóc Artúr gyorsan megnézte a naptárt, s a homlokára csapott. „Hát persze! Ősz van! Teljesen kiment a fejemből a nagy fogyókúra miatt!”
Felnézett a fákra: a levelek is lehulltak.
Vagyis itt az ideje, hogy elinduljon Afrikába!
Még egy pillantást vetett a vándorútra kelt madarak után, hogy megjegyezze az irányt, merre kell menni Afrikába.
De előbb még becsomagolt.
Egy kisebb bőröndbe egy-két apróságot rakott: poharat, törölközőt, zsebkendőt.
Egy nagyobb bőröndbe meg csokoládét, mert hosszú az út, s bár a hosszú úton is szigorúan fogyókúrázni akar, de azért valamit enni is kell.
S mivel már repülni régen nem tudott, a szigorú fogyókúra ellenére sem, fogta a két bőröndöt, s elindult gyalog Afrikába.
Alig ment pár lépést, megállt, letette a két bőröndöt, megtörülte a homlokát, s felsóhajtott: „Haj! Haj! De messze van Afrika! Sose érek oda gyalog!”

A részlet Csukás István: Pom Pom meséi – A szegény Gombóc Artúr című kötetéből való (Könyvmolyképző Kiadó, 2014). Illuszráció: Sajdik Ferenc