Milyen típusú utakat vezetsz?
Kollégáimmal Budapesti Séták néven olyan városnéző túrákat alkottunk meg és vezetünk, amelyeken Budapest nehezen hozzáférhető, rejtett vagy nem ismert értékeit mutatjuk be. Lehet ez egy elfeledett római kori fürdő, a Kőbánya alatti zegzugos alagútrendszer vagy a Pál utcai fiúk iskolája és grundja.
Hogyan lettél idegenvezető?
Alapvetően kíváncsi ember vagyok. És ez az a foglalkozás, ami a kíváncsiságomat teljesen kielégíti.
Milyen nyelveken vezetsz sétákat?
Angolul és magyarul.
Mindig szerettél utazni?
Igen. Szüleimmel már óvodás koromtól kezdve minden évben felkerestük Magyarország vagy a szomszédos országok egy-egy tájegységét, természeti szépségek vagy a kulturális látnivalók miatt.
Ha új sétákat akarsz kitalálni, mire figyelsz a legjobban?
Mindig úgy kezdődik, hogy hosszú ideig kerülget a téma, forgatom magamban. Például az Einstand – a Pál utcai fiúk nyomában című sétánkat azért találtam ki, mert régóta foglalkoztatott a regény szereplőinek sorsa és a könyv utóélete.
Jó voltál földrajzból?
Mondhatom, hogy igen. Mind általános, mind középiskolában sokszor indultam földrajzversenyeken. Az oklevelek még ma is megvannak. Az idegenvezetéshez az iskolai tantárgyak közül a történelem és idegennyelvtudás is szükséges.
Milyen foglalkozást képzeltél el magadnak iskolásként?
Mint a legtöbb gyerek: űrhajós, állatorvos, katona.
A turizmus is káros néha a környeztre, gondoljunk csak a repülőkre, azok is szennyezik a levegőt.Te mit teszel, hogy a környezetszennyezés a lehető legkisebb legyen?
Mivel mi gyalog és tömegközlekedéssel keressük fel a látnivalókat, nem beszélhetünk érdemi környezetterhelésről. Persze a távoli kontinensekre rendszeresen csoportokat utaztató irodák esetében valóban indokolt a kérdés, mert motoros járművel utazva szén-dioxiddal szennyezzük a környezetet. A számomra szimpatikus megoldás erre az ún. offsetting, magyarul ellentételezés. Ilyen esetben az utazási iroda, de akár maga az utas is megválthatja az utazásával járó széndioxid-kibocsátást azzal, hogy olyan tevékenységre ad pénzt, ami ugyannyi szén-dioxidot von ki a környezetből, mint amennyit ő beletett az utazása során. (Pl. pénzzel támogatja egy áramtermelő szélerőmű építését.)
Mekkora csoportokat szoktál vezetni?
Ez teljesen változó. A tapasztalat azt mutatja, hogy a városi tér sajátosságait figyelembe véve 30-35 fősnél nagyobb csoportokkal már nehezen lehet mozogni az utcán. Az ennél kisebb csoportokat szeretem.
TOP kérdések
Mi volt a legtávolabbi hely, amerre jártál?
Az Amerikai Egyesült Államok.
Melyik a három legkedvesebb épületed Budapesten?
A Kőbányai református templom, a Király Gyógyfürdő és a Vajdahunyad vára.
Melyek a kedvenc városaid Magyarországon?
Gyula, Szeged, Budapest.
Mi a kedvenc ételed?
A gyümölcsleves.