Sárkány
Kicsinéni egy napon találkozott a Használaton Kívüli Sárkánnyal. A sárkány – aki valójában inkább hasonlított egy ügyetlenül kitömött krokodilra, mint holmi szörnyetegre – egy Akciós Pacal feliratú tábla tövében ücsörgött a piac hátsó kijáratánál. Kicsinéni talán észre sem veszi, ha nem lesz figyelmes egy halvány füstpamacsra, ami alig láthatóan lebegett a szörnyeteg feje körül, mint egy elfelejtett tűzvész kísértete.
– Hát te meg? – kérdezte Kicsinéni, mert nem volt tisztában vele, hogyan is kell szóba elegyedni egy sárkánnyal.
– Imígy-amúgy – dörmögte talányosan a sárkány, mert ő meg azt nem tudta, mit kell egy ilyen kérdésre válaszolni.
– Szóval semmi dolgod – állapította meg Kicsinéni, miközben szuszogva lerakta a lába mellé két, degeszre tömött bevásárló szatyrát.
– Ahogy mondod – bólintott a szörnyeteg. – Mégis, szerinted kinek kéne itt konkrétan egy sárkány?
– Hát, nem is tudom... a királylányok? – kérdezte óvatosan Kicsinéni.
– Hol van az már! – legyintett fáradtan a sárkány.
– És a barlangok? Aranyak? Kincsek? – Próbálkozott Kicsinéni.
– Ugyan! – nevetett fel keserűen a szörnyeteg.
– Csaták? Kardok? Királyfiak? – vonta meg vállát tanácstalanul Kicsinéni.
– Itt? Ne viccelj!
– Bosszú? Tűzvész? Végítélet?
– Mást hívnak – ingatta fejét szomorúan a sárkány.
– Értem. Tehát változnak az idők – állapította meg Kicsinéni, és lopva az órájára pillantott. – Akkor viszont, ha úgyis ráérsz, segíthetnél hazavinni a szatyraimat.
– Én? – kérdezte meghökkenve a sárkány.
– Ki más? – kérdezett vissza Kicsinéni. – Az is jobb, mint a semmi.
– Hát igen – tétovázott a szörnyeteg.
– De mégis: nekem ilyet... lehet? Úgy értem, nem kínos egy kicsit vagy ilyesmi? – Szerintem egy sárkánynak mindent lehet – mondta Kicsinéni. – Hiszen épp azért sárkány, nem igaz? Hogy lehessen neki.
– Végülis, tényleg – bólintott bizonytalanul a sárkány. Egy pillanatra elgondolkozott, aztán nagyot nyögve felállt.
– Ezek azok? – mutatott a teletömött szatyrokra.
– Hétvégi bevásárlás – mondta Kicsinéni. – Meg, tudod, jönnek az ünnepek is... A sárkány biccentett. Hóna alá kapta a szatyrokat, majd komótos léptekkel elindult Kicsinéni után, akinek már erősen sietős volt, mint minden alkalommal, amikor vásárlás közben – hiába próbál odafigyelni – valahogy mégis elbeszélgeti az időt a piacon.
Mese
Kicsinéni egy napon találkozott a duplánrémes vérmarcanggal.
– Most azonnal megeszlek! – mondta neki a fenevad a kijelentés súlyához méltó, elszánt arckifejezéssel.
– Azt kötve hiszem – pillantott rá Kicsinéni, és feljebb tolta az orrán lecsúszni készülő szemüvegét.
– Ezt meg hogy érted? – kérdezte a vérmarcang elbizonytalanodva.
– Tudhatod jól, hogy ti, duplarémes vérmarcangok csak a mesében léteztek.
– Miért? – nézett szét értetlenül a vérmarcang . – Ez itt nem egy mese?
– Ez?! Te tréfálsz? – bámult rá Kicsinéni, majd körbemutatott a bánatos őszi ködben szürkéllő utcán. – Mit gondolsz, így néz ki egy mese? Sose hittem volna, hogy a vérmarcangoknak is van humoruk! Könnyedén felkacagott, aztán megigazította vállán a retiküljét, és elsietett, faképnél hagyva a megzavarodott szörnyeteget.
Megjelent: Dániel András Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém) visszatér (bár el sem ment) című könyvében. Kiadta a Pagony Könyvkiadó, 2015-ben
