„Puszta erő vagy vakmerőség nem elég”

Zalán Tibor költőt, A rettentő görög vitéz című verses dráma szerzőjét Szekeres Niki faggatta hősökről és könyvekről.

Mit jelent számodra az, hogy valaki hős?Talán azt, hogy minden helyzetben vállalni tudja magát, és nemcsak magát, hanem az általa képviselt elveket, függetlenül attól, hogy ez milyen következményekkel jár.
A hős kiemelkedik a környezetéből, de ehhez puszta erő vagy vakmerőség nem elég.
A hős értelmet és irányt ad azoknak a kivételes adottságainak, amelyekkel rendelkezik.


Hogyan jutott eszedbe Thészeuszról, erről a görög hősről írni, ráadásul éppen versben?

Fodor Tamás, a kiváló rendező keresett meg azzal a javaslattal, hogy írjak Thészeuszról egy színházi darabot. Először nem tetszett az ötlet, de amikor kitaláltuk, hogy nem a rettenetes nagy hősről írjuk meg a történetünket, hanem a kamasz Thészeuszról, mindjárt közelebb éreztem magamhoz a témát. Mivel a fiatalok szeretnek vidáman csevegni egymással, adta magát a makámaforma, azaz a rímes próza. Sok kancsal rímmel* és látszólag elhibázott összecsengéssel „bolondítottam meg″ a szöveget, örültem, hogy a nézőim-olvasóim partnerek voltak a befogadásban.

Sok könyvet írtál már felnőtteknek és gyerekeknek; miben más, amikor egyik vagy másik közegnek írsz?

Édesanyám szokta mondani: a gyerekeknek olyan szépen írsz, kisfiam, a felnőtteknek meg már nem is annyira… A gyerekekhez szóló írásaimban nem a feldolgozandó problémák a számomra a legfontosabbak, hanem a nyelvi megformálás hitelessége, a szöveg és a történet harmóniája. Egyáltalán, a gyerekeket gondolkodásra akarom biztatni a szövegeimmel, a felnőtteket gondolatokkal szembesítem.

Mikor döntötted el, hogy író leszel?

Valójában még ma sem döntöttem el! Írónak lenni talán nem is foglalkozás, hanem állapot. Kegyelmi állapotnak szokták tekinteni az írói létezést, és ebben van is valami.
Az ember vár, vár, egyszerre csak megkeresik a szavak. Nem hiszem, hogy az író találja meg a szavakat…


Ha nem író, akkor mi lettél volna?

Sok minden akartam én már lenni.
Kocsis, atomfizikus, rockzenekarban dobos… Ha nem író, akkor feltehetően festő lettem volna. És azt is feltételezem, hogy rossz festő vált volna belőlem – nincs ugyanis igazán szerves kapcsolatom a színekkel. Jobb, hogy így alakult. Talán írónak beváltam…

Hogyan dolgozol? Van egy kedvenc sarkod otthon vagy kávézókban ücsörögve jön meg az ihlet?

Ha verset írok, gyakorlatilag mindegy, hol ér az íráskényszer. Verset papírra írok, általában. Regényt, drámát otthon a nappaliban terpeszkedő nagy fotelomban, ölemben a laptoppal, vagy a dolgozószobámban, ami egyben a könyvtárszobám is. A hol?-ra válaszoltam. A hogy?-ra nincs pontos válaszom. Rendszertelenül, de sokat.

Ki a legkedvesebb költőd, íród?

Sok kedvenc íróm és költőm van. Ady Endre nálam az etalon, de az utóbbi időben nagyon közel került hozzám Arany János és Babits Mihály is. Az általam személyesen is ismert klasszikusok közül szívesen olvasom Weöres Sándort, Vas Istvánt, Kormos Istvánt, Juhász Ferencet, Fodor Ákost… Az írók közül mostanában Krúdy Gyula érdekel, de fontos számomra a közelmúltban elment barátom, Esterházy Péter írásművészete is.

Ki a kedvenc szuperhősöd?

Természetesen Thészeusz.



* kancsal rím: Olyan rím, amiben csak a mássalhangzók csengenek össze, a magánhangzók eltérnek egymástól. Pl.: „Ez az út az én utam, / aki itt jön, nem ütöm” (A rettentő görög vitéz)

Thészeusz: az ókori görög mitológia egyik legnagyobb alakja. Leghíresebb hőstette az volt, amikor legyőzte a rettegett Minótauruszt, a félig bika, félig ember alakú szörnyet a labirintusban. Ariadné, a krétai királylány beleszeretett a vitézbe, s adott neki egy gombolyag fonalat, ennek segítségével tudott kikeveredni a labirintusból. 
 



Részlet Zalán Tibor A rettentő görög vitéz című könyvéből (Pagony Kiadó, 2011).
Illusztráció: Baranyai András