Szőlőgyöngyök
Szőlőgyöngyöt fűzött,
ágas-bogas fürtre,
cakkos levél alá
rejtette el, fürge
napsugárujjakkal
cirógatta lágyan,
megnőjenek nagyra,
amíg meleg nyár van.
S mikor az ősz halkan,
leveleken lépdel,
szőlőgyöngyöt szedünk
óvatosan kézzel,
kosarakba gyűjtjük,
kóstolgatjuk, ízlik,
szőlőgyöngyeinkben
édes napfény izzik.
Termés-soroló mondóka
Gyere, szedjünk gesztenyét,
elgurultak szerteszét,
nézd, hogy csillog, ugye szép?
Gyere, szedjünk gesztenyét!
Gyűjtsünk sok makk-kupakot,
apró, barna kalapot,
mit makk-kobak elhullatott.
Gyűjtsünk sok makk-kupakot.
Kosárba mind a mogyoró,
sütünk belőle ropogó
édes kekszeket, ugye jó?
Kosárba mind a mogyoró!
Karácsonydísznek sok toboz,
megtelik velük most egy doboz,
télen meglepetést okoz:
Angyalka lett a sok toboz!
Ködtakaró
Vacog a föld, hideg már az októberi éjszaka,
Oly távol jár még a tél s a pihe-puha paplana,
De jó lenne egy nagy, meleg, finom, bolyhos takaró,
S hozzá forró, sűrű, édes, tejszínhabos kakaó.
Nádszálat ragad a szél s hozzá felhőfonalat,
Fürgén dolgozik, és közben száraz avart tologat,
Hajnal felé megszemléli, mily szép takarót kötött,
S az alvó földön szétteríti a bársonyos tejködöt.
Hogyan lettek a levelek színesek?
Őszanya az erdő felett, szürke felhőn ballagott,
Csiripelő madarakat s szélsuhogást hallgatott.
Megbotlott egy esőcseppben s kosara potty, kiborult,
Belőle a sok szín festék az erdő fáira lehullt.
Ijedten néz Őszanya, jaj, mi lett a vége,
A sok arany, barna, bordó együtt vajon szép-e?
S a különös festményt látni előbújt a fényes Nap,
Lebocsátott az erdőre néhány őszi sugarat,
S Őszanya nevetve látta, milyen szép lett így a föld,
Mily gyönyörű úgyis a fa, ha levele épp nem zöld,
S eztán minden nyár végén, ha hideg lett az este,
Őszanya útjára indult, hogy fáinkat megfesse.
Gesztenye vad
Gesztenye vad, gesztenye vad,
jaj, de kis szúrós bestia vagy,
barna szemed, barna szemed
tüskeburokban rejtegeted,
eljön az ősz majd,
rozsdál a lomb,
gesztenye vadtól,
pettyes a domb.
Dióébresztő
Vastag, zöld kabátkájában barna gömböc szundikál,
Ébredj már fel, te, hétalvó, a szél neki így kiabál,
Átaludtad a szép nyarat, mikor minden fényes,
Bújj elő hát, te lustaság, ne légy ilyen kényes!
Nyújtózkodik hát a gömböc s lepattan a gombja,
Hajlik az ág, hullik már a fának sárga lombja,
Kinyílik a zöld kabát s a dió, hopp, lepottyan,
Kemény barna héja lent nagyot kacagva koppan.