Hókristály-keringő
Hótündér csipkét varr,
jégtűből fátylat sző.
Álmot lát minden nap:
kristályként áttetsző
függöny lesz fátylából.
Tél herceg bundát varr,
vattával megtömve.
Álmot lát minden nap:
ünnep lesz eljötte,
holdfényben csillámló.
Tündöklő menyegző
lesz ebből, meglássad:
tüllszoknyát libbentő
hópelyhek táncolnak
aznap majd mindenhol.
Aznap majd mindenki
álmot lát egyszerre,
föld színét elrejti
Hótündér csipkéje,
s Tél herceg bundája.
Szaloncukorlányok
Figyeljetek, titkot mondok!
Jobb, ha mindenki csak suttog.
Van egy város, nem is messze,
hótündérek laknak benne.
Ott a házak hóból vannak,
jégkristályból minden ablak.
Bent a bútor bíbor bársony,
csokoládé aranytálon.
Tündérkezek megformázzák,
öltöztetik, cicomázzák.
Így készülnek csokidíszek,
habkarikák, mikulások,
pettyes ruhás piros masni:
– szaloncukor-lányok.
Téli mese
Sárgarépa, piros lábas, fekete szén, seprűnyél,
alig vártam, jöjjön már a deres, fagyos, havas tél.
Gyúrtam három hógombócot: kettő kisebb és egy nagy.
Magas, délceg hóember lett, mondtam neki: csinos vagy!
Nem válaszolt semmit erre, állt csak ott a kert végén,
reggel viszont csodálkoztam répaorra hűlt helyén.
Hova lett az orrod, mondd csak? – de ő megint hallgatott,
seprűjével, lent a hóban lábnyomokra mutatott.
Értem most már! – kaptam észbe, nyuszi járt itt éhesen,
hóemberem répaorrát neki adta kedvesen.
Örültem, mert így az éhes nyuszi koma jóllakott,
én pedig az új nózinak kerestem egy jégcsapot.
Hó volt
Hó volt, hó nem volt, kékül az égbolt, ez már szép nap!
Függönyrojtos végig minden, mégsem csordul, hisz csak jégcsap.
Zöldül a völgy, ám benne a tölgynek száz csupasz ága mind csupa szálka.
Messze a nyár még, hosszú az árnyék, két negyedév, míg érik a málna.
Éjjel a fagytól dermed a tájék, játék még csak délben a plusz fok.
Várom a végét, jöjjön a húsvét, innen már az pár nap, nem sok.
Rügy-megeresztő enyhe a szellő, órák múltán itt lesz persze,
s mint konfettit szilveszterre – szilvafa szórja a szirmát szerte.
Illusztráció: Dániel András
