Miklya Zsolt versei

Karácsonyi ballada

tt egy
talpas
karácsonyfa,
annyi ág és
levél rajta,
ahány nap van
a naptárban,
ahány csillag
éjféltájban.

Itt a
színes,
szép karácsony,
kalácsillat
száll a tájon,
angyalváró,
gyermek hozta,
Isten küldte
égi posta.

Elmúlt,
eltelt
a karácsony,
ajándékkal
teli álom,
kapcsolattal
teli emlék,
itt volt
apa,
anya
nemrég.

Holdudvar-séta

Ajtó elől felkél
egy kiszolgált kutya,
kinyílik az ajtó,
jön a gazda fia.

Ajkán még ott billeg
a kenyér morzsája,
de ő már a holdat
s holdudvart kóstálja.

Kezében a póráz,
nyakörvre akasztva,
okos eb a jámbor,
engedi a gazda.

Éjszakai sétán
párszor már valának,
jó őre a pásztor-
kutya a fiának.

Főleg, ha az asszony
teli tállal várja,
kutyatápért sétál
pásztorok szolgája.

Pedig csak egy fiút
s holdat pásztorolhat,
sebaj, a hold mellett
jól elcsillagolgat.

Míg végre elpihen
holdudvar és ház is,
ajtó elé fekszik
a pásztoreb máris.

Csak előbb a fiút
körbeszagolássza,
jobb ízű az álom
gyerektársaságba.

Sántaiskola

Porcica táncol
ágyam végén,
könyvlerakat vár
polcom szélén.

Asztalomon kék
toll gyakorol,
sánta ütemre
hajlik a sor.

Elbogarászom
versem végén,
sárga madár
a költőfélén.

Mondatok ágán
fészek a szó,
lakni szeretne
a sárgarigó.

Ízeltszárnyúak

Égő körül a szárnyasok
– ó, mennyi ízelt jöttment –
fényben zenélő szárnya sok,
fülem már belehibbant.

Nem látni ízelt lábakat
– egyik sem lábon jött, ment –,
falra a szárnyak foltja csak
mint árnyékfesték csöppent.

Égő fölött a szárnyasok
– kik megpihennek ott fent –
élnivalója számos ok,
egy légy már beleroppant.

Napfény égővel nem cserél,
– ha égbe vágysz is itt lent –,
de jóízűen szárny-zenél,
ki nem hiába röppent.

Világjáró-macska

Jóllakott
macska nem
egeret vadászik,
villog a
macskaszem,
sötétben is látszik.

Hízeleg,
dorombol,
hiszen macskaféle,
kerülget,
mint kinek
az internet kéne.

Játszana,
hogy is ne,
azzal az egérrel,
vicc ez a
Cic, ha Kit-
kat ropit ebédel.

Hét élet
szép élet,
hetedhét a ház is,
indul a
macska és
világgá megy máris.

Haikuábécé Buda-sorokra

Acélborotva
          rozsdásodik a málló
                    zöldhulladékban.

Beburkolódzik
          szürke hajfátyoláb
                    egy színmenekült.

Cinkét lát, les a
          madáretető fölött
                    figyelő kandúr.

Csacsifogaton
          minden kicsike, csak a
                    szamárfül hosszú.

Dorombtalanul
          szól a fogak között szűrt
                    fémízű zönge.

Elringatózik
          a horog másik végén
                    ragadó horgász.

Fáradhatatlan
          örömüzenet gyöngyöz
                    metszett pohárban.

Gulyája örvend,
          nyája fák koronáján
                    a lombot rágja.

Gyöngyöm-virágom,
          tavaszi virágcsokrom
                    zörög a nyárban.

Halomnyi kifli
          három tele kosárban,
                    ágra akasztva.

Iskolatáska
          vénül tárolásra még
                    alkalmas testtel.

Játéklavorban
          papírhajók közt vihart
                    kavaró pracli.

Körömcipőben
          lépeget, próbálgatja
                    a nőt a lányka.

Labdát ha kapna,
          hajítaná magasra,
                    égi kosárba.

Mézeshuszárért
          epedezik a tükrös
                    mézeskalácsszív.

Napáldoztáig
          hőgutát kap, telő hold
                    éleszti újra.

Nyitott szemébe
          tájakat hord az ismét
                    feltámadó szél.

Ostordurranás
          ébreszt, ménesterelő
                    égzengés készül.

Öblös kosárban
          hordja mosott ruháit
                    a szögesdrótra.

Pecsenyeillat
          száll a szomszédból némi
                    káromkodással.

Répalevélen
          télig elélünk, aztán
                    lucernaszéna.

Sugallatára
          vár a sarkalatos rend,
                    pedig független.

Szétcsillagozza
          égi rangjelzéseit,
                    nagyapa itt van.

Tereferélünk,
          te, te, te, mondjuk, így
                    érünk egymáshoz.

Unoka-lányom
          függő – mondja apóka –,
                     mindig rajtam csüng.

Üres ugarán
          parlagfűirtást végez
                    Varsányi doktor.

Villanytalicskát
          tol a pázsitfűnyíró
                    homo electric.

Zenepojáca,
          playback pánsíp hangverseny
                    a tujafáról.

Zsenge fű lepte,
          százszorszép lakta, rigó
                    csipkedte udvar.

Illusztráció: Varga Vera Villő