Mikkamakka útra kelt

Mikkamakka nem otthonülő típus, ahogy a lap szerkesztősége sem!

Minél több helyre szeretnénk elvinni a magazin hírét, és sok gyerekkel, szülővel, pedagógussal és könyvtárossal találkozni, ezért már az első lapszám megjelenésével egy időben elindítottuk vidéki klubsorozatunkat. 

Első alkalommal Székesfehérvárra látogattunk, ahol Lakatos István, Év gyermekkönyve-díjas író, grafikus rajzolt szörnyeket a gyerekekkel. Elkészültek az első lávalámpák a Labor a konyhában rovatunk ötletei alapján, és képzeletben távoli földrészekre is elutaztunk. Vittünk magunkkal friss, ropogós gyerekkönyv-újdonságokat, amelyekhez kapcsolódóan totót tölthettek ki a játékos kedvűek.


A következő állomás januárban Kecskemét volt, ahol programunk kiegészült Papírszínház-meséléssel, sőt pedagógusokkal is beszélgettünk a lap tanórai felhasználásának lehetőségeiről.


Dunaújvárosban kinyitott a Négyszögletű kézművesházunk is, ahol szebbnél szebb madarakat hajtogathattak a gyerekek, és önfelfújó lufival is kísérleteztünk.


Első szabadtéri klubunkat május közepén Aszódon tartottuk, ahol a Generációk Napján vártuk olvasóinkat.

A nyári szünet előtt sor került első budapesti klubunkra is. Június 10-én 
a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Sárkányos Gyerekkönyvtárába 
Nyulász Péter író, lapunk szerkesztője is elkísért minket, hogy Helkáról 
és Magyarország titkos természeti kincseiről meséljen.