…Mi, magyarok rögtön rávágjuk a választ: természetesen karácsonyfán! Más országban viszont bizonyára gondolkodóba esnek, hiszen a szaloncukor egy magyar édesség , és másutt egyáltalán nem ismerik.
Édes gyurma
Igaz, van egy édestestvére, a francia papillote, ami nemcsak azért testvére a mi szaloncukrunknak, mert szintén cukorból készül, hanem mert a történetük ugyanazzal a csínytevéssel kezdődik…
A szaloncukor eredete az 1600-as évek végére nyúlik vissza. Akkoriban terjedt el Franciaországban a fondantcukor, vagyis olvadó cukorka. Magyarul puhacukorkának is hívták. Készítését gyógyszerészek kísérletezték ki. Nagy lábasokban vagy üstökben sűrű cukoroldatot főztek, ami egy napig tartó pihentetés után gyúrható masszává hűlt. Akkor aztán kézzel formáztak belőle kis bonbonokat. A bonbon kifejezetten kedvelt édesség volt, minden valamirevaló cukrász készített ilyet – a Lyon városában élő Papillote úr is, akinek a neve hajcsavarót jelent.
Szerelmes papírmasni
A történet szerint Papillote úr cukrászinasa volt az első, aki - nem szándékosan ugyan - de megalkotta a szaloncukor ősét.
Történt ugyanis, hogy ennek az inasnak megtetszett egy leány, és különleges módon igyekezett meghódítani őt. Szerelmes üzeneteket írt papírcetlikre, majd ezekbe a papírkákba belecsavart egy-egy fondantcukorkát. A papír két végét kirojtozta, majd még egy színes papírba tekerte az az egész csomagot. Úgy nézett ki, mint egy csinos papírmasni, majd ezt áthajította a kedvese udvarára.
Fülöncsípett csínytevő
Nem is lett volna ezzel gond, csakhogy az inas nem kért erre engedélyt Papillote úrtól, aki viszont felfigyelt rá, hogy valaki dézsmálja a fondantkészletét. Amikor aztán kiderült, hogy a saját inasa a tettes, menten kirúgta. Az üzenetküldő cukorka ötletét viszont megtartotta, csak a szerelmes szavak helyett vicces idézeteket írt bele. A cukrászról elnevezett papillote édességféle a mai napig közkedvelt Franciaországban. Az édességgyárban külön tanácskozótestület dönti el, hogy abban az évben milyen idézeteket rejtsenek a cukorkás papírok.
A magyar szaloncukor
A fondantcukor készítésének titkos receptje német cukrászok közvetítésével jutott el Magyarországra az 1800-as években. Kezdetben egyszerű cukorkaféleségnek készült, csak idővel jöttek rá, hogy ha valamilyen mázat öntenek rá – például csokoládéréteggel vonják be –, akkor az meggátolja, hogy a cukor megkeményedjen, így tovább eltartható. Csillogó sztaniolpapírba csavarták, és a főúri fogadószobákban, szalonokban cukros tálkákból, pikszisből kínálták. Híres írónk, Jókai Mór ekkortájt keletkezett műveiben szalonczukkedlinek nevezte ezt az édességet, a német salonzuckerl elnevezés nyomán. Az elegáns, csillogó csomagolásának és kirojtozott alsó papírjának köszönhetően hamar karácsonyfadísszé vált.
Ipari méretek
A szaloncukor iránt nagy volt a kereslet, és minden cukrászdában különböző ízesítésű különlegességek készültek. A baj csak a mennyiséggel volt: a kézműves eljárással nem tudták kielégíteni a növekvő keresletet. Egy hamburgi cukrászmester, Stühmer Frigyes változtatott ezen, aki Nagy Ferenc cukorkakészítő hívására 1866-ban telepedett le Pesten. Később saját céget alapított, majd Németországból gőzüzemű berendezéseket hozatott, amelyekkel immár ipari méretekben tudta előállítani a fondantcukrot. A csomagolópapír rojtozása azonban sokáig, több helyen – még a II. világháború után is – kézi munkával zajlott, amihez egy úgynevezett „ricselő” eszközt használtak. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban kis is próbálhatunk egy ilyen kis kézzel hajtott masinát.
Nyulász Péter összeállítása
Szaloncukor-készítés
Szaloncukorpapír-rojtozás
Szaloncukorpapír-rojtozó
Fotók: Lantos p. István
