Dugong dugong csak egy dugong,
De dong, eseng e szép tehén…
Dohong, s borongva elbusong
Keserves életén!
Tengernyi gondban teng e lény:
Túlzeng süket sziréneket
Vad trópusoknak tengerén,
Ha ő sír éneket!
Dugong dugong nagyon dugong.
Nem tudni: úr, vagy hölgyemény?
De ő a Bongó Torkú Gond –
Ő már kész költemény!
„Utókor, hallga, énekem!
Zokong dalomra más szirén,
S legelgek algaréteken –
Én lomha, játszi rém…
Dugongok, áldott, rossz dugong,
De lelkem tömpe porcelán,
S a hangom lágy, bús, hosszú gong,
Ha döng az óceán!
Habon csapongva száll dalom
Dühöngve itt e féltekén…
De mért zsibongat fájdalom?
Semmit sem értek én.”
Dugong, ha bong, csak egy dugong,
De éneket naponta ont!
S ha béreked, vagy orra eldugong –
Hát nem nagyon dalong.
A vers megjelent Kovács András Ferenc Hajnali csillag peremén c. kötetében, kiadta a Magvető Kiadó 2007-ben, illusztrálta: Takács Mari
