Author

Könyvajánló nagytesóknak

Standish Treadwell igazi hős. Pedig csak egy fiú, aki a Hetedik Zónában él nagyapjával, iskolába jár és szeret focizni. De mintha az a különös világ, ami körülveszi, csak egy díszlet lenne, mintha nem lenne igazi. Hiába olvassuk, hogy az ötvenes évek végén járunk, úgy érezzük, hogy mindez történhetne a jövőben is, vagy minden csak egy lehetséges verziója lenne a jelennek.

100 rövid fejezet idejére kapcsolódunk be a fiú életébe, akit olyan nyomasztó dolgok és emberek vesznek körül, hogy végig azt érezzük, menekülnünk kellene vele együtt. Standish világa színekben szegény, s a történetet végigkísérik a moziszerűen egymásra épülő fekete-fehér illusztrációk, amelyeken egy patkány és egy légy sorsa kapcsolódik össze, és ezek is erősítik a pánik és a menekülésvágy alapérzetét.

Standish egyik szeme barna, a másik kék. (Ez hátrányt jelent a számára egy olyan társdalomban, ahol a tökéletesség a mérvadó.) Első pillantásra úgy tűnhet, hogy nem is túl okos: nem tud olvasni és írni, összekeveri a betűket és a szavak jelentését. De ahogy jobban megismerjük, kiderül, hogy felismeri az őt körülvevő helyzetet, rájön, hogy az Anyaföld mit rejteget előlük. Standish bátor és vakmerő. A történet egy pontján a gonosz és durva tanár, Mr. Gunnell, a kicsi és védtelen Ericre támad, akinek Standish a védelmére siet, bár megmenteni sajnos nem tudja. Fontos szerepet kap a fiú életében a barátság: Hector értelmet és célt ad az életének, vele osztja meg minden gondolatát, és amikor ő eltűnik, jön rá Stendish, hogy változtatnia kell valamin. A történetben a szerelem is előkerül, de ez sem a megszokott módon. És ahogy a hősök általában, Standish is kieszel egy nagy tervet, hogy megmentse magát, a családját, a barátját, a szerelmét és a világot. Nem elég, hogy űrhajót épít, de az életét kockáztatva a hatalom ellen fordul, hogy mint Dávid és Góliát történetében a hős, egy kővel győzze le az óriást.

Nem egy megszokott történet, és kérdés marad, hogy a hős elnyeri-e méltó jutalmát.
Az biztos, hogy nagyon megéri követni az útját, végigélni vele a nehézségeket és izgulni a sikeréért. 14 éves kor felett mindenkinek ajánlom!

Sally Gardner: A Hold legsötétebb oldala 
Kolibri Kiadó, 2013
Fordította: Pék Zoltán