Author

Könyvajánló nagytesóknak

Seita Parkkola: Vihar

A tizenkét éves Vihar szeret gördeszkázni és a végtelenül unalmas hétköznapjain sokszor kerül iskolát. Ez még nem lenne elég indok, hogy egy pszichológiai kísérletet folytató büntetőiskolába kerüljön, mégis ez történik. Az Esélyek Házát a városban sokan a Viharhoz hasonlóan reménytelennek ítélt gyerekek utolsó mentsváraként ismerik, és a szülők még a teljes elszegényedést és kényszermunkához hasonló helyzetet is elfogadják, csak a gyereküket ne csapják ki innen.

Vihartól elveszik a mindenét jelentő gördeszkáját, majd egymás után tűnnek el a szülei, neki pedig a mostohájával kell maradnia, aki a fiú terrorizálását az iskolában is folytathatja, hisz ráadásul ott tanít. Vihar azt hiszi, hogy ha megpróbálja elfogadni az iskola szabályait, vagyis a házirendben előírt kisállatot tartja, az előírt sportot űzi, az előírt lánnyal jár, azzal megválthatja a saját és eladósodott szülei életét is.

A városszéli sötét gyárépületben azonban megismer egy első ránézésre rablóbandának tűnő, az Esélyek Házából korábban megszökött gyerekekből álló csapatot és annak vezetőjét, Indiát. A szabályokra fittyet hányó lány és bandája ráébreszti Vihart arra, hogy a gonoszt az átlátszó üvegből emelt, folyamatosan megvilágított iskola falain belül, annak alagsorában kell keresnie, és hogy az értelmetlen szabályok elfogadása nem hozza meg a kívánt szabadulást. Vihar fellázad a kényszerhelyzet ellen, és saját életét is kockára téve, azt mintegy felajánlva a gonosznak, megpróbálja megmenteni az iskola többi diákjának lelkét.

A szöveg filmszerű; szinte halljuk a viaszmaszkok lélegzését, szinte látjuk a vakító neonfényt a metszően hideg folyosókon. Borzongunk, együtt érzünk és drukkolunk a vétkesnek lefestett jónak, várjuk a könyv végén a választ, szeretnénk megismerni a tettek mozgatórugóit, hogy miért hagyják a felnőttek és a gyerekek is, hogy ez történjen velük, és reménykedünk, hogy az elnyomás elfogadására nem csak a félelem a magyarázat.

Talán nem véletlen, hogy a könyvborító felületét tükörszerű papír borítja. Bele kell nézni, és olvasás során mindenki végiggondolhatja, ő hasonló helyzetekben vajon hogyan cselekedne, vállalna-e kockázatot, választaná-e a bizonytalant, tenne-e valamit másokért.


Seita Parkkola: Vihar. Fordította: Bába Laura
Cerkabella, Budapest, 2012