Ha én írok a sportról, az majdnem olyan, mint amikor vegetáriánus mesél a vvéreshurka-készítés rejtelmeiről. (Némi túlzással.) Na jó, azért gyakran járok futni a Duna-partra, ami talán majdnem sport. Annyi biztos, hogy a versenyzéssel mindig hadilábon álltam. Például gyerekkoromban sokáig azt hittem, hogy a műlesikló versenyen az a síelő nyer, aki a leghosszabb idő alatt csúszik le a havas lejtőn... Igazából sosem értettem, az emberek miért versenyeznek örökösen egymással. Miért akarnak mindenáron és bármilyen eszközzel gyorsabbak, menőbbek, sikeresebbek, gazdagabbak lenni, mint a másik.
Na jó, de a sport nem csak erről szól, mondhatnád. És ez milyen igaz! Elég belelapozni e havi számunkba, hogy lássuk, a sport legfőképpen és mindenek felett: játék. Hol komoly játék, mint például a tájfutás, hol eszement, mint a paintball. Nem is beszélve azokról, amelyek egyenesen bolondot csinálnak a sportból meg a versenyzésből is – hogy itt csak a grimaszversenyt említsem...
Ám legyen komoly vagy vicces, egy dologra minden sport remek alkalom: hogy együtt legyünk és közben jól érezzük magunkat. Többet pedig – így nyár elején – tényleg nem is kívánhat egymásnak szerkesztő és olvasó!
