– Te jó ég! Mi történt? – kérdezte Füli.
Úgy esett, hogy a zombiknak már nem kellett a kerti törpék ellen harcolniuk, hiszen a kőszobrok nem ártanak senkinek.
– Hát a bőrük keményebb lett, az biztos, de nem hiszem, hogy így gondolták – szabadkozott Karton.
– Talán egy másik rózsavirágot akartatok elhozni, nem engem. Én csak vendég voltam azon a fán – mondta a rózsavirág.
Egy faodúban találtak rá Matildra, akit éppen a hegedűs törpe őrzött. A hangszeren játszott, hogy ébren tartsa magát. Matild anyukája, aki zongoratanár, ezt inkább rettenetes nyekergésnek hívná. Karton és Füli nagyon felbátorodtak azon, hogy az ő rózsavirágjuk ennyire legyőzhetetlen, így minden veszélyre fittyet hányva beléptek. Szerencséjükre ez a törpe is kővé vált.
– Menjünk haza, mielőtt még mi is kővé válunk – mondta Matild.
– Hazakísérlek benneteket – javasolta Füli.
– És velem mi lesz? – kérdezte a rózsavirág.
– Téged hazaviszlek – mondta Karton.
– Az csodálatos lenne! – sóhajtott a rózsavirág.
Mindannyian léptek egy már ismerős balcsavaros kétjobblépést, és máris Matild szobájába jutottak.
– Vajon mi lett a többi zombival? Megették a csokit? – kíváncsiskodott Matild.
– A legjobb lesz, ha visszamegyek, és kiderítem – mondta Füli, azzal már indult is vissza a csúszdán a társaihoz.
– Nyomás enni! – mondta Karton, és ahogy kiléptek Matild szobájából, várta őket a mennyei illatú pizza.
– Szia, Karton! Szép a virágod! Honnan van? – kérdezte Matild apja.
– Áthozta otthonról, hogy megmutassa, de vigyázunk rá, és visszaviszi – vágta rá Matild.
– Egy teherautóról leesett délután néhány kerti törpe az udvarra. Már mindet vissza-pakolták, de vettem neked egyet, Matild, mert tudom, hogy tetszenek – mesélte az apuka. Matild átszaladt a nappaliba, és megpillantotta a kerti törpét: kemény volt és mozdulatlan.
Részlet Lesi Zoltán Karton és Matild – A zombimentők című könyvéből.
(Móra, 2017)