KAFFOGÓ

Kisokos Kovács András Ferencről

Kovács András Ferenc  1959. július 17-én született Szatmárnémetiben, Romániában. Tanított gimnáziumokban, dolgozott színházban dramaturgként, társulat igazgatójaként, fordít román és francia nyelvből. 2008-tól a Látó című szépirodalmi folyóirat megbízott főszerkesztője. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szívesen ír verseket.

Verseiben nagyon szeret különféle szerepekbe bújni, bolondozni a rímmel, a ritmussal, más költők verseit átírni, újraírni, játszani velük. Sőt, még saját nevét is játéknak tekinti, így híresült el KAF-ként az irodalmi életben, amit nevének kezdőbetűiből alkotott. A Friss tinta! című gyerekvers-kötet címadó versét is ő írta, Friss tinta, tinta, tinta! címmel. 

Kérdéseket gyűjtöttünk össze KAF-ról, verseiről, főképpen az ezen a linken található Dugongról! Kérjetek bátran segítséget a felnőttektől, vagy használjátok az internetet!

A megfejtéseket itt találod!

}    Milyen állat a dugong?
}    Kik azok a szirének?
}    Keressetek mély és magas hangrendű szavakat a Dugong című versben!
}    Olvassátok fel úgy az utolsó versszakot, hogy befogjátok közben az orrotokat!
}    Kinek a versét juttatja eszünkbe Kovács András Ferenc a Bolondos énekben?

Lehettem volna bármi más:
színész, karmester…  Üsse kő –
esetleg festő, űrhajós,
költő vagy lepke-kergető!
Minden lehettem volna hát,
de én lettem – bolond dolog,
hogy egy tudósra, vagy talán
egy tengerészre gondolok…

}    Mi KAF verseskötetének címe?
• Hajnali csillag peremén
• Az Északi-sarkon laktunk
• Tengeritehenek

 

Fotó: Fekete Zsolt