A hozzávalók:
• 25 dkg liszt
• 25 dkg túró
• 25 dkg vaj
• 2 kávéskanál só
• 1 tojás a kenéshez
• Ízlés szerint reszelt sajt vagy
szezámmag a tetejére
• A túrót törd össze egy nagyobb tálban.
• A vajat darabold bele.
• Add hozzá a lisztet és a sót is.
• Gyors mozdulatokkal gyúrd össze, hogy teljesen egynemű és sima tészta legyen belőle.
• Mivel a vaj a kezed melegétől könnyen megolvadhat, az elején használhatod a háztartási robotgép dagasztóspirálját is.
• Tedd a hűtőbe körülbelül fél órára, míg a vaj újra megszilárdul.
• Utána nyújtsd ki előre belisztezett deszkán kb. 1 cm vastagra.
• Szaggasd ki pogácsaszaggatóval és tedd egy sütőpapírral kibélelt tepsibe a pogikat.
• A tetejüket kend meg tojással és szórd meg reszelt sajttal vagy magokkal.
• A sütőt egy felnőtt segítségével melegítsd elő 200 fokra, ha felmelegedett, tegyétek be a tepsit (nagyon vigyázz, meg ne égesd az ujjad!)
• Kb. 10-15 perc alatt megsülnek, akkor jó, ha szép aranybarna lesz a tetejük. Folyamatosan figyeld, mert könnyen megégnek.
• Ha kész, óvatosan vegyétek ki a tepsit a sütőből (nagyon forró, mindenképp kérj segítséget egy felnőttől!).
• Ha kihűlt, csomagold el a tarisznyádba, illetve az iskolatáskádba őket, és jóízűen edd meg tízóraira!
Jó étvágyat kívánunk!