Győreis versek avagy a tejbegríz csodája

Győrei Zsolt költővel Szekeres Niki beszélgetett


Fotó: Bartók Flóra

Volt, amikor szánkóbajnok, volt, amikor a világ első kaktuszgyűjtője akart lenni, mostanában pedig drámákat ír, külföldi műveket fordít magyarra, egyetemen tanít és igazán belevaló gyerekverseket ír. 

Sokféle dologgal foglalkozol, melyikben mit szeretsz a leginkább?
Szerencsés vagyok, mert csupa olyasmivel foglalkozom, amit én választottam, és amit szeretek csinálni. Ennyiben csupa játékos elfoglaltságom akad. Persze minden játéknak más szabályai vannak: mást játszom, ha drámát írok, mást, ha verset, és megint mást, ha mások írásait magyarázom és elemzem a hallgatóim előtt. A sokféleség pedig a játszótéréhez hasonlítható: egy-egy napom vagy hetem a csúszdától a mászókán át a kalózhajóig vezet, meg persze addig a furcsa szerkezetig, ahol láncra lógatott deszkákon kell átkelni. Van persze olyan nap is, amikor szívem szerint verset írnék, de mégis be kell mennem tanítani – akkor a forgódobon érzem magam, futok-futok, és közben lesem, mikor mehetek végre hintázni. Úgy vettem észre, két forrása van a verselhetnékemnek: egyfelől ismert történelmi vagy művelődéstörténeti helyzeteket, figurákat szeretek újragondolni, így vagy úgy kifacsarva, másfelől saját óvodai és iskolai élményeimből indulok ki.

Hogyan születnek a verseid? Először van egy történeted, vagy előbb beleköltözik a füledbe egy dallam, egy ritmus, egy rím, és aztán találod ki rá a témát?
Néha az ötlet van meg először, mint a tejbegrízes versnél, máskor egy rím, egy szócsavar, mint például a Loch Ness-i szörny helyett locsfecsi szörny vagy Buffalo Bill helyetti Búfaló Bill, amelyik már felveti valamilyen történet lehetőségét is. Például a hárászkendő meg a kárászbendő rímpár rögtön felidézi egy női ruhadarabokat zabáló hal képét, amiből azután születhet egy mesevers. A következő lépés az, hogy adódjon egy olyan forma: ritmus, rímképlet, ami azután egyszerre életre kelti az ötletet.

Amikor fordítasz, akkor körül vagy véve csomó szótárral, és amikor írsz, akkor van előtted egy nagy fehér papír? Vagy a számítógépbe pötyögöd a verseidet, a drámáidat? Hogyan dolgozol? Otthon, kávézóban, könyvtárban?

Télen otthon szeretek legjobban írni, szép időben egy-egy kávézó teraszán – a lényeg, hogy pipára gyújthassak közben, szeretem a füstből kihalászni a soraimat. A nagyobb lélegzetű írásokat, például a drámákat, amelyeket legtöbbször gyerekkori jó barátommal, Schlachtovszky Csabával írom, eleve gépbe ütjük, de a verseket mindig füzetbe írom. Van egy otthoni kedvenc töltőtollam, és van egy útra való. És persze fontos a füzet is, én a kockás, kisalakú füzetekért vagyok oda, kismillió van itthon belőlük. Amikor elkezdek egyet, még nem tudom, kedveli-e a verseimet – ha igen, teleírom, ha nem, hamarost eldugom és elfelejtem.

Szerinted a tejbegríz finom? 
Ha nem öntik nyakon túlcukrozott kakaóval. Sűrűn talán jobb, mint hígan, de mindenképpen keserű, finom kakaóport érdemes rászórnia annak, aki ínyencként akarja élvezni. Így elkészítve fölényesen utasítja maga mögé a tejberizst. 

Mi akartál lenni gyerekkorodban?
Amikor szánkóztam – édesapám készített nekem egy csoda jó lokomotív-szánkót –, akkor szánkóbajnok. Amikor kaktuszt gyűjtöttem, a világ első kaktuszgyűjtője. Az álmok mindig változtak, az volt állandó, hogy nagyon csináljam, amit éppen csinálok.

Mi, mik a kedvenc verseid?
Melyik a kedvenc foltom egy zsiráfon, és egy kosár málna legszebb szeme a szememben? Egyik a másikat éri. Ha mégis listázni kell, hát a régiek közül Kosztolányi, Heltai Jenő, Szép Ernő, Dsida Jenő, Nadányi Zoltán versei. A kortársak közül is sokakat szeretek, Havasi Attila, Kiss Ottó, Keresztesi József jutnak elsőre eszembe. Van egy féktelen, utolérhetetlenül játékos középkori költő, Oswald von Wolkenstein, őt sokat fordítottam is, nagy a szerelem. És van egy későbbi nagy kedvenc: Christian Morgenstern; furcsa, bizarr verseket írt a huszadik század elején.

Ha nem dolgozol, nem alszol, nem eszel, akkor mit csinálsz a legszívesebben? 

Szeretek idegen városokban csatangolni a barátnőmmel, a legszebb házakat és a legjobb cukrászdát keresgélve. Szeretem esténként felkapcsolni a sárgaernyős lámpámat, feltenni egy operát, és pipára gyújtani mellé. Szeretem, amikor Csaba egész napra át tud jönni, hogy írjunk. Reggelente pedig, az egyetemre menet, átsétálni a Lánchídon.