Győrei Zsolt versei

A locsfecsi Szörny

Zord Skócia távoli sziklavidékén
Bújik meg a tó, aminek neve Locsfecs.
Sűrű, iszapos, tetején iszalag.
Ott holdtalan éjeken ing a lidércfény,
Zúgás kel a vízben, a hab zavaros lesz –
És partra a Szörny csöpögőn kiszalad!
„Ez Szörny? Mi ez itt? Ragyapötty? Ebihal?” 

Ezt kérdezed. És igaz, ő nem olyan,
Mint más, tucat-egy, kitalált meseszörny.
Ő nem hadonászik a mancsaival, 
Nem lángol a torka, ha fel-lerohan,
Hátán se mered föl a csúf, kese szőr.

Aprócska növésü, kopasz, dagi szerzet,
Nem csörtet a lépte, hanem tovalibben,
Ordítani sem tud, a hangja filigrán.
És mégse vegyed te magadnak a merszet,
Őt hogy lebecsülve, merész-magahitten
Ráronts! A halálba dumál e fülig-rém!

Jaj, mert ez a fegyvere: mint a motor, zsong
Száján a szöveg. Nem ereszt el, eléd ül,
És szüntelenül povedál. S povedálhat,
Nincs mód menekülnöd. A fül beleborzong,
Pillád lezuhan, s a fejed ki-be szédül –
Eldőlsz, s elemészt ez a rusnya vadállat!

Vívnál? Ugyan! Úgyse sebezheti kard,
Nem fogja a lándzsa, se nyíl, kelevéz.
Csak egy kicsiny és csalafinta esélyed
Van győzni: elébb füledet betakard,
Majd kezdj te beszélni! A szót te tetézd!
Mindegy, mi a téma – sietve meséljed!

Vedd számba a Föld hegyeit, tavait,
Mondd végig a gombfoci-válogatottad,
Csak szánni ne szánd se a szád, se időd.
Hordj egybe, ha kell, ideit, tavalyit,
Svádád ne legyen tohonya, henye, szottyadt –
S meglátod: a Szörny lekonyulva kidőlt!

Szájald, nosza, túl csak e mostani barmot,
És légy te helyette a locsfecsi bajnok!

Búfaló Bill és eddig sosem látott házikedvence

Nem lebzselek sosem – ez itt a Vadnyugat!
Lepuffantok mindenkit, sőt az apjukat.
Ki utamba került, csak egyszer kap lyukat,
És rögtön elpotyog, mint tarlón baknyulak.

Ne félj! Ki pórul járt, az csupa bandita,
Van köztük magánzó, s akad bandatag,
De egytől egyig csak a bűnre sandita,
S hogy golyót érdemelt, hát nincs abban vita.

Igazságot mohón, rogyásig osztok én,
Nincs más okom, csupán az erény ösztökél.
Tudom: a földön csak lassacskán lesz tökély,
De öröm köszönt ránk végül e rossz tekén.

Ha elfogyott a bú, s már sírni sincs minek,
Ha nem kell több golyó, és nincs a lincs kinek –
Előveszem nyeregtáskámból pincsimet
(Bullnak hívják, apró, pajkos pekingi eb),

Míg elhever békén, kéjjel a bal karon,
Jól megdögönyözöm – várva várt alkalom!
S elvágtatunk akkor a bíbor alkonyon,
Mögöttünk összezár kanyon meg al-kanyon.
 

Vers a legegészségesebb finomságról

Az én nevem Böröczki Marci.
Középsőbe járok momentán.
Kedélyem nem marcona, harci.
Azért helyén van még szemem-szám,
S ha azt látom, te lusta, torkos,
Hogy itt nyomulsz, míg reggelízem,
Kimondom, légy bár nagycsoportos:
Ne kerülgesd a tejbegrízem!

Ha éhes vagy, hát fald e serclit,
Lukas sajt is van rajt’, ementál.
Ezen töprengsz pár lomha percig,
Pedig ki éhes, nem lamentál.
Dübörgő gyomrod másra korgós,
Kezed kapkodva erre zizzen –
Megérzem én, bár nem vagyok jós:
Beburkolnád a tejbegrízem!

Na, ettől leszek szörnyü morci.
Mig Éva néni nem tekint rám,
Olyan maflást kapsz, beleporzik
A madzag is a gyűrühintán!
Bokád kék lesz és sárga foltos,
Belé úgy rúgok hetven ízben –
Magas, te fostos nagycsoportos?
Ne szütymörögd a tejbegrízem!

Szelíd volnék s felette hercig,
De kóstolgass csak randa sandán,
S ha felhúzod Böröczki Marcit,
Miként meggymag a kisverandán,
Amit pöckölés lő a holdhoz,
Azonképp szállsz el lenge ívben.
Milyen gyors lettél, fürge, sportos!

Egészséges a tejbegríz, nem?
 

Illusztrációk: Dániel András