Georg Friedrich Händel


Händel minden bizonnyal korának leghíresebb zeneszerzője volt: még szobrot is állítottak neki London legnépszerűbb parkjában, a Vauxhall Gardensben. (Kíváncsi vagyok, mit gondolhatott magában, amikor elsétált előtte.) Gyakran bízták meg azzal, hogy komponáljon zenét a fontos udvari eseményekre, sőt a brit királyi család szertartásain még ma is sokszor hallhatóak a művei. Operái (amelyeket továbbra is olaszul írt) több mint harminc éven át alighanem a leginkább felkapott társasági eseményeknek számítottak Londonban. Élete utolsó néhány évében aztán Händel az oratórium műfaja felé fordult. Az oratórium az operához hasonló drámai mű, csak díszletek és jelmez nélkül, ezért bárhol elő lehet adni, nem csupán színházban. Händel nagyobbrészt bibliai történeteket feldolgozó oratóriumai hatalmas sikereket arattak. Händelnek sosem kellett meghúznia a nadrágszíját, ami nemcsak a bankszámlakivonataiból látszik, de pocakja méretéből is. De ezzel együtt az operák és az oratóriumok rengeteg bosszúságot okoztak szegény fejének (és rajta a parókájának).
Először is ott voltak az énekesek. Az operasztárok voltak a legrosszabbak. Néhány évig két itáliai primadonna is énekelt a társulatában: Faustina és Cuzzoni úrhölgyek. Mivel ugyanazokban az operákban szerepeltek, akár örülhettek is volna, hogy együtt énekelhetnek, és összebarátkozhattak volna – de természetesen halálosan gyűlölték egymást. A dolgot csak tetézte, hogy mindketten hatalmas rajongótáborral rendelkeztek, akik szintén gyűlölték egymást. Gyakran tört ki verekedés a színházban és azon kívül. Amikor az egyik primadonna énekelni kezdett, a másik hívei fütyülni és sziszegni kezdtek; aztán ugyanez történt a rivális énekesnő áriájánál is – és így tovább. Egy alkalommal már olyan „vérlázító és botrányos” módon viselkedtek (mindezt a királyi család jelenlétében – hallatlan!), hogy az előadást félbe kellett szakítani. Ennek biztosan nem örültek azok, akik tényleg szerették volna végighallgatni az operát; alighanem Händel is tajtékzott mérgében.
Azt nem tudjuk, mi volt Händel véleménye Faustináról, aki a beszámolók szerint gyönyörű nő volt, azt viszont tudjuk, hogy az alacsony, zömök és durcás képű Cuzzoni kisasszony valósággal az őrületbe kergette. Egyszer például panaszkodni kezdett arra az áriára, amit Händel első londoni fellépésére írt: Cuzzoni úgy vélte, az ária nem elég lehengerlő, ezért nem fogja tudni ámulatba ejteni vele a közönséget. Händelt nem hatotta meg a dolog, sőt eléggé kijött a sodrából. 
– Kisasszony! – kiáltotta. – Maga egy igazi sátánfajzat, én viszont maga vagyok Belzebub, az ördögök fejedelme!
Azzal a derekánál fogva megragadta a kistermetű hölgyet, és megesküdött, hogy még egy rossz szó, és kihajítja őt az ablakon. Hát, így is lehet az énekesekkel bánni…

 

Részlet Steven Isserlis: Miért hordott póthajat Haydn hajdanán? Újabb történetek híres zeneszerzőkről című könyvéből, Rózsavölgyi és Társa Kiadó, 2016.