Gyanítom, egyre kevesebb olyan gyerek él széles e hazában, aki még nem hallott az Eszter-lánc mesezenekarról. Interaktív mesekoncertjeik kicsik és nagyok között egyaránt népszerűek. De vajon hogy is kezdődött ez az egész? Erről kérdeztük Kárász Esztert és Molnár Györgyöt.
Eszter, ha jól tudom, elég sok mindennel foglalkoztál már. Mesélnél egy kicsit magadról?
Gyerekszínészként nőttem fel, 8 éves koromban játszottam a Szamárköhögés című filmben, és innen egyenes út vitt tovább. Játszottam színházakban, és a rádióban sok hangjátékban. Aztán, mikor nem vettek fel a Színművészetire, más utat kerestem, és a Pető Intézet főiskoláján végeztem, és évekig mozgássérült gyerekeket tanítottam járni, beszélni… élni. Aztán lassan visszatértem a színházhoz. Most a szívem legcsillogóbb csücske, hogy bohócdoktorként sok budapesti és vidéki kórházba járok a Piros Orr Alapítvánnyal a beteg gyerekeket megnevettetni, és ezáltal gyógyulásukat segíteni. Emellett játszom színházakban, legkedvesebb számomra Edith Piaf szerepe, amit 10 éve énekelek. Tartok zenés játékot egész kicsiknek, ahol megismerkedhetnek a zene örömével, ez a Dalolka. És persze a legfontosabb az Eszter-lánc mesezenekar, akikkel sokfelé koncertezünk, és nagy öröm, hogy most már sok gyerek énekli velünk a dalainkat. Két lemezünk is megjelent a Gryllus Kiadónál. Az elsőt Fonogram-díjra is felterjesztették. A második, a Kétszervolt, holnemvolt most jelent meg, már kapható a Kaláka Zeneboltban és a koncertjeinken. Ennek szeptember 24-én lesz a lemezbemutatója a MOM-ban, amin velünk lép fel Gryllus Dániel is.
Hogyan alakult meg az Eszter-lánc mesezenekar?
Tulajdonképpen a véletlenek sodortak össze a zenekari tagokkal. Már vágytam rá, hogy ne mindig egyedül álljak a gyerekek elé az ukulelémmel, mikor egy jótékonysági fellépésen mellém ült Gyuri (Molnár György - a szerk.) a gitárjával, és spontán elkezdett kísérni. Olyan jó volt együtt zenélni, hogy megbeszéltük, folytatjuk. A többieket is ilyen véletlenek hozták elém.
Van valami különösen kedves emléked valamelyik koncertetekről?
Minden koncerten meghatódom, hogy sokan kívülről fújják a dalainkat, és velünk énekelnek. De nagy élmény, hogy a felnőttek is önfeledten velünk muzsikálnak a közönség soraiban. Szeretnénk, hogy minden korosztálynak szóljanak a koncertjeink. Kortárs verseket zenésítünk meg, így sokszor játszhatunk együtt költőkkel is, ami mindig különleges alkalom, ha velünk van Varró Dani, Lackfi János vagy Szabó T. Anna.
Melyik a kedvenc meséd vagy gyerekkönyved?
Michael Ende Momo című meseregénye egy kislányról szól, aki mindenkit olyan figyelemmel és csillogó szemmel tud hallgatni, hogy attól az emberek megnyílnak, és megtalálják magukban a boldogsághoz vezető utat. Ezt kiskorom óta nagyon szeretem.
Molnár György
Hogyan lett belőled zenész? Mindig ez akartál lenni?
Valamikor régen örököltem egy orosz gitárt. Addig azt gondoltam, hogy dobos leszek. Amikor felnőttem, katona lettem… Az akkori menő zenekarok (LGT; Beatles stb.) dalait közben „fülre” leszedtem. Sok-sok évvel később elmentem egy zenekari meghallatásra. Megfeleltem. Ez a zenekar félig-meddig profi volt. Csupa elfeledett Fonográf- meg Bojtorján-dalokat játszottunk. Teltek-múltak az évek, én katonáskodtam, s mellette zenélgettem. Egy nap elérkezett az idő a változásra: 2005 környékén elkezdtem verszenével foglalkozni. Jelentkeztem versenyekre, amiket általában meg is nyertem. 2010-ben megjelent első lemezem, Lackfi János verseiből. Azóta ez lett a hivatásom, a munkám, amit nagyon szeretek.
Nemrég jelent meg a zenekar második nagylemeze. Van kedvenc szerzeményed erről a lemezről?
Nincs, az összes dalt egyformán szeretem, mindegyiket másért.
Mit csinálsz szívesen, ha éppen nem zenélsz?
Amikor nem zenélek, nagyon szeretek gyakorolni, verseket olvasni, makettezni és a gyerekeimmel lenni.
Ki a legkedvesebb kortárs költőd?
Varró Dani, akit nagyon kedvelek szakmailag és emberileg is. Vele dolgozni igazi öröm!
