Ó, megérkezett Kárpáti Szidónia, az a fővárosi művésznőcske! A kisvárosunknak oda a nyugalma – méltatlankodik Bodóné özvegyasszony. Bérlője, az özvegy csizmadia odavan a kikapós színésznőért, a szatócsboltban is csak a színésznőről beszélnek… Komoly perpatvart okoz a mezővárosban, annyi szent!
Jártatok már a szentendrei skanzenben? Tudjátok, az a hatalmas szabadtéri múzeum a sok zsindelytetős házzal, haranglábbal, kisvasúttal, állatokkal. Az idén 50 éves Skanzen új programsorozatában, az Élő történelemben élettel telít meg egy régi felföldi mezővárost.
Hogy hogyan, arról Faár Tamara közönségszolgálati osztályvezetővel beszélgetett Besze Barbara.
Honnan az ötlet, és hol, mikor látható az Élő történelem program?
Az Élő történelem tavasztól őszig hétvégente látogatható a Felföldi mezőváros tájegységünkben. A programot már évek óta tervezgettük, pályázat révén most adódott a megvalósítására lehetőség. Az, hogy múzeumpedagógusok egy-egy karakterbe öltözve mesélnek a látogatónak, mintha a múltból pottyantak volna elő, nem új keletű dolog. Mi – színházi szakértőkkel, Végh Ildikóval és Csete Borival– megspékeltük egy komplett mezővárosi történettel.
Hogyan alakult ki és kikből verbuválódott a társulat?
A hat karaktert játszó 13 fős társulat fele múzeumpedagógus, fele hivatásos színész, akik mögött komoly felkészülési tréning áll, hogy ezt a félig improvizációs játékot profi módon és együtt működtetni tudják.
Mi volt a cél az Élő történelem elindításával?
Az, hogy élőbbé varázsoljuk a már meglevő épületeinket, életet vigyünk ezekbe a házakba, amelyekben annak idején a csizmadia, a módos özvegyasszony vagy a színésznő lakhatott, vagy ahol árusított a zsidó szatócs vagy működött a mádi borozó. Mert lehet bármilyen gazdag az enteriőr, ha a tárgyak önmagukban nem sokat jelentenek a nem szakember látogatónak, de ha élő ember, korhű ruhában személyiséget kölcsönöz az adott ház elképzelt lakójának, máris könnyebb magunkat beleélni, milyen lehetett az élet egy ilyen felföldi mezővárosban.
Mi a cselekménye az Élő történelemnek?
Az egyes helyszíneken, mint például a csizmadia műhelye vagy az özvegyasszony háza, láthatjuk a csizmadiát, aki épp a Pestről a városba érkező Kárpáti Szidónia színésznő lila topánkáját készül javítani, és aki a főbérlője, az özvegyasszony szerint halálosan szerelmes is a színésznőbe. A színésznő feltűnése nagy kalamajkát okoz…
Tervezik-e bővíteni a Skanzen többi tájegységére az Élő történelem programot?
Igen, tervezzük, ha nem is olyan komplex módon, mint a felföldi egységben, de egy-egy karaktert fel szeretnénk mutatni, akik egy-egy tájegységet korhű jelmezben idéznek majd fel.