Daidaloszt, az athéni ezermestert halálra ítélték, mert féltékenységből megölte unokaöccsét és tanítványát, Talószt, a fazekaskorong és a fűrész feltalálóját. Ám ő Kréta szigetére menekült, ahol Minósz király szolgálatába állt. Daidalosz megunta a hosszú számkivetést, egyre erősebb honvágyat érzett, de minden oldalról tenger állta útját.
– A földön és a tengeren feltartóztathat Minósz, de az ég bizton nyitva áll – gondolta magában –, meneküljünk arra!
Tollakat rakott egymás mellé, a legkisebb után egyre nagyobbakat, majd a legnagyobbat egyre kisebbre váltva, ahogyan a pásztorsípon sorakoznak a különböző nagyságú nádszálak egymás után. Aztán a közepén lenfonállal fűzte össze őket, alul viasszal megragasztotta és a végén egy kicsit meghajlította, hogy az igazi madarakat utánozza vele. Mellette állt fia, Ikarosz, aki nem tudta, hogy saját vesztében gyönyörködik. Ragyogó arccal a szélben lebegő tollpihék után kapdosott, majd hüvelykujjával a sárga viaszt puhítgatta, és játékával hátráltatta atyja csodálatos munkáját.
Amikor az utolsó simítást is elvégezte
alkotásán a művész, a kettős szárny közé lendítette testét, így a levegőben maradt.
Kitanította gyermekét is:
– Mindig középre tarts! Ha túlzottan alulra szállsz, a tenger habja nehezítheti el tollaidat, ha pedig magasabbra, a nap tüze könnyen megégethet! Középen haladj, nem kell a csillagokat sem vizsgálnod, hogy tájékozódj, elég, ha engem követsz.
Miután Daidalosz megmutatta, hogyan kell repülni, a fiú vállaihoz illesztette az újfajta szárnyakat. Könny áztatta az öreg ráncos arcát, remegett az apai kéz. Megbámulta őket a halász, aki remegő nádszállal leste a zsákmányt, bámult a botjára támaszkodó pásztor, s bámult a szántóvető is az eke szarva mellett. Mindenki, aki látta őket, azt hitte, hogy istenek szelik át a levegőt.
Ikarosz élvezte a vakmerő repülést, egyszeriben elhagyta vezetőjét, és az ég felé vágyódva magasabbra vette útját. A hevesen tűző nap szomszédságában meglágyult a viasz, ami összetartotta a tollakat, és szétfolyt. Szárnyait elvesztve meztelen két karját már hiába rázta, nem tudott a levegőben megkapaszkodni. Zuhanás közben még Daidalosz nevét kiáltotta, de hamarosan elnyelte a kék víz, amit azután róla neveztek el Ikáriai-tengernek.
http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/magyar-nyelv-es-irodalom/irodalom/olvasa...
MÍTOSZ
A mondához, meséhez hasonlító irodalmi műfaj. Az ókorban és a középkorban az ember számára még megmagyarázhatatlan, félelmetesnek tűnő természeti jelenségeket (pl. repülés, születés, vihar, földrengés, halál) emberfeletti, isteni képességekkel rendelkező hősök történeteivel jelenítették meg.
