Van kedvetek részt venni egy szülinapi zsúron? Naná! Pláne, ha a bulin még egy egész színházi előadást is láthattok, és nemcsak nézőként! Remek móka a Kompánia Színházi Társulás Bőröndapu című előadása, mert ott van a színpadon a könyvből megismerhető Peti, a (néha) hisztis húga, Panka, aztán a mindig elfoglalt Anyu és a Lilahagymás nagyi is, és ott vannak a meghívott vendégek, akik aktívan részt vesznek az előadás alakításában. És persze valahogy mindig ott van, pedig nincs is, Apu, aki külföldön kapott munkát, és most nagyon-nagyon messze, az óceánon túl lakik. A család nemsokára kirepül hozzá, addig viszont ki kell bírni valahogy apu nélkül – ki kell bírni, hogy meghalt a nagypapa, meghalt a kiskutyánk, de kaptunk másikat, ki kell bírni, hogy spenót van ebédre, mégis milyen finom, mert „a spenót / olyan, mint a kirándulás. / Lent is zöld van, fent is zöld van.”
A Kompánia Színházi Társulás tagjainak többsége Budakeszin drámapedagógus, és nagyrészt közösen találják ki, hogy milyen történet köré építik előadásaikat. A társulat vezetője Lukács László, ő válogatta ki a különféle verseket, amiket azután egy láncra lehetett felfűzni mégis. Bepillanthatunk Petiék életébe, együtt játszhatunk a színészekkel olyan klasszikus zsúrjátékokat, mint például a grimaszverseny, gondolkodhatunk azon, hogyan segíthetünk nagyinak, amíg a család többi tagja távol van – és építhetünk egy nagymamasegítő robotot.
A Kompánia Színházi Társulás várja iskolák meghívását, szívesen viszik színházi nevelési előadásaikat az ország bármely pontjára!
Elérhetőség: Mayer Zita 06-20-3304834, kompaniaszinhaz@gmail.com.
A cikk összeállításáért köszönet
Hantos Násfának, a Kompánia tagjának.
Bemutató: 2012
Szereplők:
Peti – Mózes Zoltán
Panka – Mayer Zita
Anyu – Hantos Násfa
Hisztimanó, Apu – Lukács Mihály
Lilahagymás nagyi, légikisasszony – Szalay Henrietta
Zenészek: Lukács László és Heppes Miklós
Besze Barbara