A budapesti Radnóti Színház immáron hatodik éve nagy sikerrel játssza Szabó Magda Bárány Boldizsár című verses meséje alapján készült zenés mesejátékot. Több mint 175 alkalommal énekelték már a Vodku zenekar szerzeményeit ebben a darabban.
A zöld színpadon (amely néha a rét, néha a báránylakás, néha a tó és néha a falu, annak megfelelően, hogyan forgatják a magas díszletfalakat) él egy bárányfiú, és nagyjából minden rendben van körülötte: apja kovács, anyja fodrász, fűpogácsa is akad elég a táskájában. Csak az az iskola ne lenne! Bárány Boldizsár sokszor elcsatangol, hogy erdőn, mezőn mindenféle csínytevésbe keveredjen. Amikor kincseket (buborékos dobozt, puha szőrmét, játékokat) gyűjt, de kiderül, hogy azok hiányoznak valakinek, még a rigórádióban is bemondják eltűnésüket. Amikor Boldizsárt baleset éri, ráébred, hogy őt milyen sokan szeretik és mindenkitől csak jót kap, ezért megpróbálja jóvá tenni a hibáit. Sikerrel jár, és még azt is megbocsátják neki, hogy néha az iskola mellé járt.
A természetben vidám az élet: van itt hallakodalom haltánccal, látjuk az orvosi rendelőt, ahol Mókus doktor bundáját mossa a felesége, de feltűnik Nyúl Tanító Úr is, akinek a réparopi a kedvence. Látványosak az állati maszkok, amelyek alatt alig látszik a színészek arca, így leginkább a mozdulataikkal, hangjukkal játszanak. Egyedül a bárányfiút alakító színészen nincs álarc, az ő érzéseit így még könnyebben át tudjuk élni. Az egyik gyereknézőtől halhattuk: „kedvelem ezt a Bárány Boldizsárt, mert olyan csalafinta”. Nekünk a bárányfiú apját, Bárány Bertalant alakító Schneider Zoltán játéka tetszett a leginkább, mert jól mutatta be azt, hogy a zord külső mögött egy aggódó szülő bújik meg, aki félti a gyerekét. Bár előszeretettel fenyegetőzik büntetéssel, mégis jókat nevetünk rajta, amikor ügyetlenül csetlik-botlik, hogy a sötétben ajtót tudjon nyitni a későn érkező csacsipostásnak.
Fotó: Domolky Dániel
