Egy barátság kezdete
Pest, február 4. 1847.
Üdvezlem Önt! Ma olvastam Toldi-t, ma írtam e verset, s még ma el is küldöm. Az „Életképek”-ben ki fog ugyan jőni, de én minél hamarabb akarom Önnek tudtára adni azon meglepetést, azon örömet, azon elragadtatást, melyet műve költött bennem. Hiába, a népköltészet az igazi költészet. Legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá! Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek, ki megsokallta már látni, mint martírkodnak milliók, hogy egypár ezren henyélhessenek és élvezzenek. Égbe a népet, pokolba az aristokratiát!
Írjon Ön nekem, ha nem fogja restellni; írjon magáról, akármit, mindent, hány éves, nőtlen-e vagy házas, szőke-e vagy barna, magos-e vagy alacsony ... minden érdekelni fog. Isten Önnel, Isten Önnel. Ab invisis őszinte barátja
Petőfi Sándor
Arany válaszlevele Petőfinek
Viszont üdvezlésemet Önnek!
Ha: versem, levelem zavartnak tűnik fel Ön előtt, ne csodálkozzék rajta. Parlagi múzsám, mint együgyű pórleány, elpirul a dicséreten s összefüggetlen szavakat rebeg. Február 10-edike - ha szabad törpeségeket óriási dolgokhoz hasonlítanom - úgy rohant meg a kitüntetéssel, mint Macbethet a diadalnap: vajha tévútra ne ragadtassam általa! Előbb a túlságos dicsérés a fővárosi újságokban, azután a Szépirodalmi Szemle, azután Vahot Imre levele s végre, mi a többiek koronája: levél Petőfitől!... Hol veszek erőt, megérdemelni ezt!
(…) Hogyan érdekelhetnék Önt az én hétköznapjaim? - Nem éppen homályosan futott iskolai pályám derekáról ábrándim színész-csoporthoz vezettek, melynek művészete, mint nyakon öntés jeges vízzel, akárkit is kiábrándított volna.(…) De jól tettem, hogy kiléptem. Használtam általa az irodalomnak, használtam magamnak. Az irodalomnak, mert Önt egy oly szép vers írására ösztönöztem; magamnak, mert Ön, kit annyira tisztelek, baráti jobbját nyújtá felém. Isten áldja meg Önt mindenikért
Arany János
Petőfi az Arany családnál
A szalontai látogatásról Petőfi ezt írta Kerényinek:
... Nagy-Váradot nem értem rá megvizsgálni, mert siettem ide, Szalontára. Tudod-e, miért siettem ide, s mért vagyok itt már egy hét óta? Azért, mert Szalontán egy nagy ember lakik, s e nagy ember jó barátom, s e jó barátom Arany János, a „Toldi” szerzője. Ha e művet még nem olvastad, úgy fölösleges a beszéd. S e költeményt egy egyszerű falusi jegyző írta, e kis szobácskában, melynek hossza öt, szélessége pedig két lépés (…) Életem legszebb napjai közé sorozom e hetet, melyet itt töltöttem, új barátom családi körében. Egyfelől a komoly vidámságú családapa, másfelől a vidám komolyságú családanya s előttünk a két fecsegő, virgonc gyermek, egy szőke leányka s egy barna kis fiú... ilyen koszorú övezi szívemet, és boldog vagyok; csak az fáj, hogy a napokban már elhagyom, el kell hagynom őket, kiket annyira szeretek, mintha ikertestvéreim volnának.
Az egyik szalontai látogatás élményéből született az Arany Lacinak című Petőfi-vers
Laci hozzá írt versedet könyv nélkül tudja (könyvből nem is tudhatná), s mily büszke veled, hallod. Akárki jő a házhoz, ismerős vagy idegen, első dolga keresni vagy kerestetni elő a lapot és mutogatni a verset, hogy azt neki Petőfi bácsi írta és még paripát is fog hozni. S hogy tudja stilizálni értelmesen:
„A kis bolond ürge
Egy darabig tűrte ... stb.”
Julcsa könyvből olvasta, Laci hallgatta, úgy tanulták be.
Így szólították meg egymást a levelekben
Arany Petőfit:
Kedves pajtásom Sándor!
Kedves jó Sándorom!
Kedves Petőfim!
Kedves makrancos öcsém!
Isteni Sandrim!
Petőfi Aranyt:
Lelkem Aranyom!
Te aranyok Aranya!
Imádott Jankóm!
„Aranyos” szájú szent
„János” barátom!
Bájdús Jankóm!
Szerelmetes fa-Jankóm!
Illusztráció: Szalma Edit
