Author

A szabadnapos királylány

A szabadnapos királylány egész nap várta Kóckirályfit. Lévén épp szabadnapja volt.

– Hol vagy már, hol vagy már? – türelmetlenkedett. – Csak nem tölthetem ez egész napomat várakozással?!

Egyre gyorsabban és egyre durcásabban járta körbe a várat, tizenhétszer szaladt fel a vártoronyba a nagyonmesszelátó távcsövével, amit karácsonyra kapott, és olyan sokáig kémlelte a horizontot, hogy a szeme köré piros karika tekerődött, mintha monoklija lenne.

– Már nem jelentek neki semmit – dünnyögte maga elé. – A királyfiúk olyan ingatagok. Nem tehetek róla, hogy nem érek rá folyton szabadnaposkodni! Ha boldogulni akarok az életben, muszáj magam intézni a dolgokat... A macskák idomítása nem egyszerű, a teknősök etetése, a hangyacirkusz (ugyanis átmeneti bolhahiány volt az országban a Szerk.), sakkoktatás a zebráknak, trombitaóra az elefántházban, mind-mind igen sok időt vesz igénybe, és ha már itt tartunk, a galambdúcok sem öntisztulók. Sajnos. Én nem érek rá mindenféle cicomaságra! A hajloknik idegesítenek, a műkörömmel majdnem kikapartam a szemem félálomban. Igen, azt hiszem, Kóckirályfinak muszáj lesz megszeretni a kutyaszőrt is, ha a fele királyságra vágyik meg az aprókörmös kacsóimra.

Persze, belátom, nem könnyű velem az élet, és hát igaz, ami igaz, sokkal szebb és okosabb királylányok is legyeskednek körülötte, akiknek minden nap szabadnap, miért pont én kellenék neki?

Nem is várok többet rá! Különben is, megfésülködhetne néha, ha udvarolni támad kedve!

Na, nem mintha nem állna neki jól az a huncut tincsecske, ami folyton a homlokába hull…, de akkor is, egy királyfi legyen jólfésült!

Ezzel a szabadnapos királylány összecsukta a nagyonmessze látó távcsövét, és lemasírozott a télikertbe.

Épp a húsevő növénynek tartott előadást a vegetáriánus konyháról, és próbálta győzködni a virágot a vegán konyha előnyeiről, amikor csengettek.

Kiszaladt ajtót nyitni.

Hát nem az a teringette Kóckirályfi állt előtte? De igen.

Igen kócosan.

– Nem vagyok itthon – duzzogta a királylány. – Épp az előbb telt le a szabadnapom, millió dolgom van, meg kell masszíroznom a sünt és edzést kell tartanom a kaszáspóknak, az idén sokat kaszált, ennek örömére rengeteget evett az ünnepek alatt, most pókhasa lett, és elment minden önbizalma.

Mindezt egy szuszra mondta, Kóckirályfinak nagyon kellett fülelnie, hogy mindent megértsen.

– Akkor jöjjek vissza később? – kérdezte elszontyolodva. – Pedig már alig vártam, hogy újra láthassalak.

– Akkor miért nem jöttél korábban? Látod, még monoklit is gyártottam a szemem köré, míg vártalak. Biztosan elcsavarta a fejedet valami fitneszkirálylány!

– Elcsavarta, az már igaz, de nem egy fitneszkirálylány, hanem ő itt – mondta Kóckirályfi és a kabátja alól előhúzott egy megszeppent-szomorú kiskutyát.

– Az árokban találtam, valaki kidobta, de én megmentettem! Eszembe jutott, hogy talán tudok neki egy nagyon jó helyet, ahol felcseperedhet!

– Én hősöm! – érzékenyült el a királylány, és Kóckirályfi nyakába ugrott. – Naná, hogy jó helye lesz itt nálam! Gyere be, adjunk valamit enni ennek a kis jövevénynek... Ha nem zavar téged, hogy ismét szolgálatban vagyok.

– Sebaj, mondta Kóckirályfi. Úgysem fésülködtem ma.

És a királylányra kacsintott.